Vitézynek kevés ideje maradt, hogy megtámadja a Kúria döntését a főpolgármester-választásról
Karácsony Gergely kihívója kilátásba helyezte, hogy az Alkotmánybíróság elé viszi az ügyet.
Karácsony Gergely kihívója kilátásba helyezte, hogy az Alkotmánybíróság elé viszi az ügyet.

A főpolgármester kihívója kész az Alkotmánybírósághoz fordulni a Kúria döntése után.

Rohamosan közeledik a határidő, hamarosan dönthet a Kúria.

A baloldali vezetésű IV. és VII. kerületben a cérnánál is vékonyabb tollal húzták ki a szavazólapon a visszalépett Szentkirályi Alexandra nevét.

A rendőrség is vizsgálatot indított az ügyben.

Ha lemondana a főpolgármester, akkor egyértelműen új voksolást kellene kiírni.

Taktikai manőverek kellenek a többség megszerzéséhez a Fővárosi Közgyűlésben.

Nem vehető komolyan az alkotmányjogász szerint a főpolgármester beadványa, amelyben a választás megismétlését kéri.

Több száz milliótól eshetnek el a bukott kormányfő bizalmasai, ha Budapest már nem lesz a kifizetőhelyük.

Karácsony Gergely új választást sürgetett, amikor még nem hoztak döntést a győztesről, aztán már homályosabban nyilatkozott.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesz frakcióvezetője nem hagyta szó nélkül a Maja T. néven ismert, szélsőbaloldali, antifasiszta aktivistának az ügyében hozott ítéletet.

Világszínvonalú, magyar fejlesztésű CT-berendezés segíti a gyógyulást Gyulán.

A város közgyűlése szerdán úgy döntött, hogy nem oszlatja fel magát.

Lejtmenetben a Tisza, stabilan vezet a Fidesz.

Vitalij civilben keramikusművészként dolgozott, de kötelességének érezte az ország védelmét.

A halottak száma folyamatosan növekszik.

Kegyetlen, amit a támadás maga után hagyott.

Egy, a napokban megjelent nemzetközi tanulmány állításával ellentétben a hazai alma egészséges és biztonságos.

A tavalyi év rekordnak számított a járműállomány zöldítésében.

Jelentős átrendeződéssel indult az év a fiatal használt autók piacán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.