Kevesebbet kér az egykori kollégiumi épületért a főváros, de így sem talál vevőt

Már jó ideje hirdeti, gazdát azonban nem talál a főváros a kelenföldi kollégium épületének. Az ingatlant a hozzá tartozó telekkel együtt a korábbi 6,5 milliárd helyett már hatmilliárd forintért árulja a főváros.

2024. 09. 09. 22:40
Borítókép: Az eladósorba került kelenföldi kollégium (Forrás: BFVK.hu)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

Vitézy is bírálta a kampányban

A kelenföldi kollégium ügye már az önkormányzati választás kampányában is kiemelt témának számított. A főváros ugyanis árulni kezdte az egykori kollégiumi épületet a kelenföldi Rimaszombati úton. A Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. (BFVK) akkor még 6,5 milliárd forintért hirdette a több mint 27 ezer négyzetméteres ingatlant, ami azért kapott hirtelen nagyobb nyilvánosságot, mert Vitézy Dávid egykori főpolgármester-jelölt kifogásolta az eladást.

Vitézynek a legfőbb problémája az volt, hogy a fővárosi önkormányzat miért nem határozza meg, hogy mi épülhet az egykori kollégium helyén. A kiírás szerint a telekre bármi építhető, ami megfelel a kerületi építési szabályzatnak, a leendő vevőnek nem kell megfelelnie semmilyen pluszfeltételnek az önkormányzat irányából. Nincs kikötve például, hogy csak kollégium vagy megfizethető lakások épülhetnek ide. Vitézy az eladási terveket a rákosrendezői területre tervezett beruházáshoz hasonlította, ami miatt bírálat érte az államot.

 

Kiss maradna főpolgármester-helyettes

Kiss Ambrus a Magyar Nemzetnek azt is elárulta, hogy továbbra is szívesen maradna főpolgármester-helyettes, azonban ehhez Karácsony Gergely felkérésére van szükség.

Ehhez három dolog kell, az egyik múlik csak rajtam, mégpedig az, hogy akarok-e főpolgármester-helyettes lenni. A másik, hogy a főpolgármester előterjeszt-e, a harmadik pedig, hogy lesz-e 17 szavazat. Ebből csak az egyik az, ami rajtam múlik

– jelezte Kiss Ambrus.

Borítókép: Az eladósorba került kelenföldi kollégium (Forrás: BFVK.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.