Óriási változás történt az ellenzéki pártban
A süllyedő hajót egy korábbi társelnök is elhagyta.
A süllyedő hajót egy korábbi társelnök is elhagyta.

Karácsony Gergely elutasítja a BKK-rendészet létrehozását, maradnak a rendőrségi szúrópróbák.

A főpolgármester a Klubrádiónak adott interjúban annak az abszurd véleménynek is hangot adott, hogy a kormány feloszlathatja a Fővárosi Közgyűlést.

Ősszel kerülhet az asztalra a szavazatszámlálás automatizálásának terve.

A főpolgármester szinte mindenkinek nekirontott, az alkotmánybírákat politikai komisszároknak nevezte.

Budapestet újabb öt évig a Gyurcsány-koalíció fogja irányítani.

Az LMP főpolgármester-jelöltje jelezte, hogy továbbra is Karácsony Gergely vezet.

A főpolgármester-jelölt elégedett a legújabb döntéssel.

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a főpolgármester.

A főpolgármester-jelölt javaslatot tett.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szentkirályi Alexandra az Igazság órájában.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 16 Celsius-fok között alakul.

Fiktív számlák, felszámolt vállalkozások, cégtemető, strómanok és eltüntetett pénz szerepel az ügyben, amelyben felbukkan a Lánchíd-botrány kulcsfigurája is.

Magyar Péter pártja jóval több embert tart alkalmazásban, mint a kormánypártok vagy a többi parlamenti mandátumra esélyes ellenzéki párt együttvéve.

Újabb súlyos kudarcra derült fény.

Kudarcba fulladt a politikai támadás.

A nukleáris erőműveket elutasítók aránya harmadára csökkent az Európai Unióban.

Az autópályák 900 milliárd forintot hoznak a kasszába.

A román futball magyar származású legendája össztűz alá került, élesen bírálják a kijelentését.

Lavrov szerint Zelenszkij bejelentése mindent elárul a szándékairól.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.