Vox: A spanyol nép fel fogja lógatni Pedro Sánchez kormányfőt
Santiago Abascal szerint súlyos következményei lesznek a baloldal hazaárulásának.
Santiago Abascal szerint súlyos következményei lesznek a baloldal hazaárulásának.

Santiago Abascal személyesen látogatott el Izraelbe, és közölte, hogy mély szégyent érez amiatt, hogy Pedro Sánchez kormányfő diplomáciai krízist okozott a két ország között azzal, hogy gyakorlatilag a Hamász mellé állt.

Hétfőn találkozik VI. Fülöp uralkodó a spanyol parlament pártjainak képviselőivel a kormányalakítás kérdésében.

A Santiago Abascal vezette Vox anélkül is támogatja a választásokon győztes Néppártot (PP), hogy helyet kérne magának a spanyol kormányban. Így akadályozná meg az újabb baloldali kormány megalakulását.

Az elkövetkezendő napokban átszámolják a határon túli szavazatokat, ami a jobboldal malmára hajthatja a vizet.

Nagyon kevés dönthet arról, hogy többséget szereznek-e a jobboldali erők.

A jobboldal győzelmét várják a közvélemény-kutatások a vasárnapi spanyolországi előre hozott választásokon.

A vállalat egyik plakátján Pedro Sánchez kormányfő látható, mögötte sűrűn használt elnöki magángépe, egy Falcon tűnik fel.

Elszabadult a békés felvonulásba csomagolt genderlobbi a spanyol fővárosban.

„Döntsd el, mi számít” – áll a jobboldali párt választási plakátjain, amelyekkel a július 23-i előre hozott választásokra kampányolnak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

Kuba kész lenne tárgyalni.

Felszólalásában Kaczynski a lengyel patrióta tábor összefogását szorgalmazta.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

Az országgyűlés elnöke kiemelte: a világpolitikában a korábbi szabályok értelmezése radikálisan megváltozott, ezért mindazoknak, akik talpon akarnak maradni, szükséges és hasznos a változás felismerése és megértése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.