Kérdéseink után elnémult a kispesti önkormányzat
Ugyanazok a strómanok, és az általuk vezetett gyanús cégek nyernek közpénzeket a XIX. kerületben, amelyeket korábban lelepleztünk.
Ugyanazok a strómanok, és az általuk vezetett gyanús cégek nyernek közpénzeket a XIX. kerületben, amelyeket korábban lelepleztünk.

Ez egy alkalmi cikk a bíráskodás állásáról – de írhattam volna szocializmust is bíráskodás helyett. Majdnem ugyanaz…

A Magyar Nemzet cikke nyomán hűtlen kezelés gyanúja miatt indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda.

Hat helyett három hónapig, nyílt ülések helyett pedig zárt ajtók mögött végezheti a munkáját a kispesti antikorrupciós tényfeltáró és vizsgálóbizottság.

A Hír TV videós összeállítása jól mutatja, milyen nevetséges indokokkal igyekeztek elbagatellizálni baloldali politikusok az őket érintő botrányt.

A Magyar Nemzet és a Hír TV birtokába jutott hangfelvételeken a közpénzek ellopásáról, az önkormányzati pénzek visszaosztásáról beszélt Lackner Csaba kispesti MSZP-s önkormányzati képviselő.

Az MSZP-s polgármester által vezetett kerület a meg nem valósult fejlesztésekkel és az elszalasztott lehetőségekkel fog bevonulni a történelembe.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az útfelújításokra fordított források drasztikus csökkentése miatt ma már akár több tízezer kátyú is nehezíti az autósok mindennapjait Budapesten.

A magyar rezsicsökkentés az atomenergiára, a hosszú távú földgázbeszerzésre és a rezsivédelmi alap működtetésére épül.

Hihetetlen történet.

A Tisza az egyházakat is megsanyargatná.

Évi 1,5 milliárd euróra is növekedhet Írország migrációs kiadása.

A politikus elhatárolódik az Európai Néppárttól, majd a választás után egyenesen Ursula von der Leyenhez siet.

„A Tisza Párttól nem várható, hogy kiálljanak a magyarok érdekéért, hiszen ők maguk is részei ennek a színjátéknak.”

Az érintett cég megtette az intézkedéseket.

A minisztérium 175 millió forintos támogatást jelentett be.

Families are paying the price for Brussels’ decisions.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.