Zsidó közösségi vezető elleni gyilkosság ügyét vizsgálja a detroiti rendőrség
A nyomozásba az állami rendőrség is bekapcsolódott.
A nyomozásba az állami rendőrség is bekapcsolódott.
Ortodox zsidók köptek a keresztényekre. Szó szerint.
A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár kiállítása a 2B Galériában.
Muszlim többség, zsidó örökség és keresztény hatás. Arab gyökerek, afrikai környezet és európai kultúra.
Gyűlölettel teli szövegnek nevezte Heisler András írását Köves Slomó, amelyben véleménye szerint a Mazsihisz elnöke több dolgot elhallgat, néhány ponton pedig hazudik.
Az esetről Gyöngyösi Márton is tudott, aki most állítja, sosem volt antiszemita.
A Mazsihisz elnöke szerint bár a Jobbiktól hetek óta a személyes találkozás kérésével keresik, ő ezekre a megkeresésekre nem válaszolt, és arra kéri Gyöngyösit, hogy válaszra tőle ezután se számítson.
Gyöngyösi Márton egyedüli pártpolitikusként részt vett az amerikai nagykövet zsidó húsvét alkalmából tartott fogadásán.
Az ultraortodox zsidóknál a digitális eszközök használatát is szigorúan korlátozzák.
A bukott exkormányfő meglátja más szemében a szálkát, de nem veszi észre a sajátjában a gerendát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A tüntetők népszavazást követelnek Bulgáriában, míg a kormány kitart az euró 2026-os bevezetése mellett.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Oscar Piastri nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat Lando Norris előtt.
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.
Tombol a kettős mérce.
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Oscar Piastri nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat Lando Norris előtt.
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.