Listázzák az Olaszországban élő zsidókat
A kommunisták gyűlölködései a zsidóüldözés sötét időszakát idézik.
A kommunisták gyűlölködései a zsidóüldözés sötét időszakát idézik.

A 2023. október 7-i Hamász-támadás után jelentősen nőtt az antiszemita indíttatású bűncselekmények száma Németországban.

A politikus szerint ha egy korszakban elkezdik tagadni egy népcsoport jogát az emberi méltósághoz, az ritkán áll meg egy népcsoportnál.

A Pennsylvaniai Egyetemnek többet kellett volna tennie a hallgatói védelméért.

Az egykori politikus egy interjúban beszélt erről.

A Jobbik Somogy megyei régiós igazgatója, Kesztyüs Attila az utóbbi idők legdurvább zsidóellenes szövegét tette közzé.

A közösség tagjai úgy érzik, nem számíthatnak az unió liberális tagállamainak védőernyőjére.

Jelentősen, 74 százalékkal emelkedett az antiszemita incidensek száma Franciaországban tavaly az egy évvel korábbi helyzethez képest.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szervezők több helyszínen, számos programmal készülnek.

Sok lehet a gond a tiszás jelölt alapítványa körül.

Budai Gyula szerint nem véletlen, hogy Magyar Péter szakértőjének nem adják vissza a fegyverét.

Folytatódik a miniszterelnöki országjárás.

Döntés született arról, hogy az Európai Bizottság hárommilliárd eurót fordít a migrációval kapcsolatos kiadásokra.

Karácsony Gergely Stockholmban vett át LMBTQ-elismerést, miközben a főváros vezetése továbbra is törvénytelenül működik helyettes nélkül.

Egyre gyakoribbak az ilyen esetek.

Közleményt adott ki a hatóság, folyamatosak az ellenőrzések.

Hat magyar egyetem már jogi eljárást indított Brüsszellel szemben.

A The Athletic rangsorolta a tél legjobb átigazolásait a Premier League-ben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.