Nagy dobások is lehetnek ezek a most bejelentett új processzorok

Elsőként az asztali gépes modellek kerülnek piacra, a boltok polcaira kerülő, dobozos processzorok a szokottnál drágábbak lesznek.

Forrás: Origo2021. 10. 28. 12:39
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szokásától eltérően végre izgalmas processzorokat jelentett be szerdán az Intel, a tizenkettedik generációs Core termékcsaládjának tagjai több jelentős innovációt is hoznak. A hagyományait szintén megtörve a cég elsőként az asztali számítógépes modellek krémjét teszi elérhetővé a családból, ezek az LGA1700 foglalatos, Z690 csúcs lapkakészlettel szerelt alaplapokba tehetőek be. A laptopokba szánt, legújabb Core központi egységek csak a jövő év elején debütálnak majd.

Az Alder Lake processzorok messze legnagyobb újítása, hogy a mobileszközökben már régóta látott megoldást másolva hibrid felépítés kaptak: nem ugyanolyan típusú az összes processzormagjuk, hanem energiahatékony (E-Core) és teljesítmény-központú (P-Core) modellek is találhatóak bennük.

Az előbbiek az Atom processzorokhoz kifejlesztett magok új verziói, de nem kell megijedni, az Intel szerint az óriási fejlesztéseknek köszönhetően az órajelenként végrehajtható utasítások számában egy szinten vannak a Comet Lake-S, avagy a tizedik generációs Intel Core processzorokban használt magokkal, egyáltalán nem lassúak. A Hyper-Threading viszont nem érhető el az esetükben, így a hibrid processzoroknál a futtatói szálak száma nem lesz a fizikai magok számának kétszerese.

Elsőként az asztali gépes Core i5-i9 modellek kerülnek piacra az Alder Lake családból. A KF modellekben nincs integrált videóvezérlő, a feltüntetett árak pedig ezer darabos rendelés esetén értendőek. A boltok polcaira kerülő, dobozos processzorok érdemben drágábbak lesznek.

A teljesítmény-központú P-magok is nagyot fejlődtek, a tizedik generációsokban használthoz képest 28%-kal, míg az előző generációs Rocket Lake-S magokhoz képest 16%-kal gyorsabbak az egyszálas futtatói teljesítményben.

Az új architektúrának köszönhetően az Intel szerint a csúcs Core i9-12900K modell papíron 65W fogyasztás mellett képes olyan többszálas futtatói teljesítményt nyújtani a 16 mag / 24 szál kombinációjával, mint amire az előző Core i9-11900K modell (8/16) csak 250W mellett tudott. 125W fogyasztás esetén 30%-kal, míg 241W esetén 50%-kal gyorsabb az új Core i9.

A magcsoportok tagjai egymással párhuzamosan képesek dolgozni, mindig munkára fogható az összes egység. Viszont az operációs rendszereknek muszáj ismerniük a hibrid felépítést ahhoz, hogy képesek legyenek a megfelelő feladatokat a megfelelő magokra bízni, így a Microsoft térfelét nézve az Alder Lake modelleknek Windows 11-re van szükségük.

Az Intel mérései alapján az Alder Lake termékek a világ legjobb processzorai a videójátékok futtatására, a Core i9-12900K modell rengeteg játékban nevetve lepipálja az elődjét, továbbá az AMD Ryzen 9 5950X-et is. Viszont a mérések még a Windows 11 olyan változatán történtek, amely alatt játékokban akár 15% teljesítményvesztéssel is működtek az AMD processzorai, erre a problémára a múlt héten váltak elérhetővé a javítások. Emiatt használhatatlanok az Intel-féle ryzenes összehasonlító adatok, csak a média tesztjeiből derül majd ki, hogy mit meccsel egymással a két csúcsprocesszor.

Az eredeti teljes cikk IDE kattintva érhető el.

(A borítókép illusztráció. Forrás: Flickr)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.