Nagy István: A halászlé elkészítése nálunk mindig férfiúi feladat

Az agrárminiszter az ünnepi készülődésről, viszontagságos fiatalkoráról és kedvenc zenekaráról is mesélt.

Nagy István agrárminiszter Forrás: Pelsőczy Csaba

– Milyen fogások készülnek majd? Ön is kiveszi a részét a konyhai feladatokból?

– A főzés számomra egy nagyon jó kikapcsolódás. Nálunk a halászlé elkészítése mindig férfiúi feladat: megszerezni, megpucolni a halat és közben elviselni a korholásokat, hogy már megint, hogy néz ki a konyha. Közben sül a bejgli és forralt bort is készítünk. Szurkolok, hogy havazzon idén, mert az nem csak a családot, hanem az utcát is összehozza. Amikor kimegyünk ellapátolni a havat a járdáról, általában találkozunk a szomszédokkal, kiviszünk egy-egy bögre forraltbort, és a lapátra támaszkodva megbeszéljük ki hogy van, mi újság a családdal.

– Saját gazdasága és méhészete is van, onnan is kerül majd valami az asztalra?

– A mézespuszedli alapjához a méz biztosan a méhészetünkből lesz, a tojás pedig a saját tyúkjainktól. Korábban presztízskérdés volt, hogy a pulykát és az asztalra valót is magam neveljem, de mivel mostanában kevesebb időt töltök otthon, nem tudok ellátni ennyi állatot, így idén sajnos nem lesz saját pulyka. Viszont nemrég voltam a testvéremnél, így az ünnepi „disznóságok” már családilag biztosítva vannak.

Nagy István agrárminiszter
Fotó: Pelsőczy Csaba

– Kevesen tudják önről, hogy fejő tehenészként kezdte a pályáját. Miért éppen ezt a szakmát választotta fiatalon?

– Az iskola elvégzése után nagyon sokat hezitáltam, hogy merre is induljak tovább. Édesapám tiltakozott az agrármérnöki ambícióim ellen, mert a termelő szövetkezet vette el a földünket és az agronómusok testesítették meg számára mindazt a fájdalmat, hogy az ő földjén már mások gazdálkodnak. Úgy érezte, hogy a fia át akar állni a másik oldalra, ami bennem is lelki válságot idézett elő. Amíg ennek kapcsán vívódtam magamban, fejő tehenészként dolgoztam életem első munkahelyén, Hajdúdorogon. A munkakönyvem elsősora így szól: fejőtehenész 12 forint 50 filléres órabér. Később leültem számot vetni magammal, és rájöttem, hogy rendesen meg akarom tanulni a mezőgazdálkodást.

– És végül jelentkezett az egyetemre.

– Tudtam, hogy abból a kis megmaradt hat holdnyi földből, amit apám művelt nem lehet megélni. és tudtam azt is, hogy mezőgazdasággal szeretnék foglalkozni, mivel tanyán születtem, paraszt családban nőttem fel és minden felmenőm paraszt volt. Akkor határoztam el, hogy ha már ezt fogom csinálni, akkor a legjobb akarok lenni.

– Újfehértón éltek, miért éppen az ország másik felében lévő Mosonmagyaróváron szeretett volna tanulni?

– Megnéztem, hogy hol a legfejlettebb az agrártechnológia Magyarországon, és hol sajátíthatom el a legtöbb tudást. Így esett a választásom a Mosonmagyaróvári Egyetemre, amely Európa legrégebben alapított agrártudományi egyeteme. Azt gondoltam, ha csak azt a technológiát megvalósítom majd meg otthon, amit Mosonmagyaróváron látok, akkor máris én leszek a legjobb. Így aztán leültem apuval beszélni erről, hogy az élet hosszú, engedje meg, hogy meghozzam én is a saját döntéseimet, és az intelme ellenére mégiscsak tovább tanuljak. Végül megegyeztünk, és elmentem az egyetemre.

– Harag nélkül engedte el?

– Így van, és később kiderült, más oka is volt annak, hogy igyekezett lebeszélni a tovább tanulásról, mégpedig az az atyai büszkeség és fájdalom, hogy nem képes finanszírozni a fia tanulmányait. Tudni kell, hogy nagyon szegények voltunk. Úgy kezdtem Mosonmagyaróváron, hogy csak az odautazásra volt pénzem, de másnap már munkát kellett keresnem. Szeptembertől helyi kerteket ástam fel, építkezéseken vettem részt, vagonokat rakodtam és áruházi polcokat rendezgettem, hogy legyen pénzem az első ösztöndíjig.

A teljes interjú ITT olvasható el.