Bár a háború árnyékában minden átértékelődik, mégis éppen ezért érdemes egy uniós liberális politikus elfogadhatatlan magatartására felhívni a figyelmet, ami éppen most még szánalmasabbnak tűnik.
Történt, hogy Juan Fernando López Aguilar úr, a hírhedten globalista és balliberális EP-szakbizottság , a LIBE elmozdíthatatlan elnöke nemcsak beléfojtotta a szót, hanem még rá is kiabált Beata Kempára, a lengyel Jog és Igazságosság EP-képviselőjére. Tette ezt nyilván az uniós alapértékek, a demokrácia, a szólásszabadság és a tolerancia szellemében.
Történt mindez egy nappal az orosz–ukrán háború kirobbanása előtt, amikor is a lengyel jogállamiságot vizsgáló bizottság befejezte varsói útját, és sajtótájékoztatót tartott a „tapasztalatokról”.
Amikor tavaly októberben Budapesten járt a LIBE-bizottság, heten voltak, ebből öt balliberális, kettő szuverenista képviselő.
Most, a varsói útjukra „elkísérte” őket az Alkotmányügyi Bizottság (AFCO) is, és ezúttal nyolcan jelentek meg. Itt is sikerült igazán kiegyensúlyozott arányokat produkálniuk: a nyolcból ismét két tag tartozott a konzervatív, szuverenista oldalhoz.
A Lengyelországgal szembeni lesújtó ítélet tehát ugyanúgy előre garantált volt, mint tavaly a rólunk verdiktet mondó bizottságé.
Aguilar úr pedig – régi ballib és globalista „motoros”, akivel jómagam már 2012-ben találkozhattam (micsoda öröm!) egy, a magyar demokráciát vizslató LIBE-ülésen – sebtiben összekalapált egy sajtótájékoztatót, ahol valami egészen meglepő módon aggódott egy sort a lengyel jogállamiság siralmas helyzetéről. Mint ahogyan az globalista ballibeknél szokás, tények és konkrétumok, vagyis bizonyítékok nélkül.
De minek is ide tények, bizonyítékok, amikor egy balliberális globalista állít valamit? Az nem lehet más, mint a végleges, szakrális, megfellebbezhetetlen valóság. Ugyanis, ha nem tudnák, a balliberálisok és globalisták csalhatatlanok, mint a pápa a vallási kérdésekben.
De Aguilar úr már azt sem tudja, hogy hazudik. Ő már csak egy végrehajtója, hasznos idiótája a szakralizált, fenséges balliberális csinált valóságnak, aki nem tudja, hogy ez kreált valóság, ő már el is hiszi, hogy ez az egyetlen és színtiszta valóság.
A ballib fősodor „alapító atyái” azonban még tudták, hogy mit akarnak, mi a céljuk, miért kreálják meg az ő valóságukat, amelyet azután mindenki, az egész világ számára kötelezővé tesznek.
Hogyan is fogalmazott annak idején Dick Cheney, a fiatal Bush alelnöke, a neokonzervatívok egyik legsötétebb figurája valamikor a kétezres évek elején? Így (ez még az őszinteség ideje volt): „A világ már nem így működik... Most egy birodalom vagyunk, és amikor cselekszünk, megteremtjük a saját valóságunkat. És miközben ezt a valóságot tanulmányozod – megfontoltan, ahogy akarod –, mi újra cselekszünk, más új valóságokat hozunk létre, amelyeket te is tanulmányozhatsz, és a dolgok így fognak rendeződni. Mi a történelem szereplői vagyunk… és ti, mindannyian csak tanulmányozzák, amit csinálunk.”
Príma, nem?
A globalisták „valóságképzése” húsz-harminc évvel ezelőtt kezdődött. Nem figyeltünk oda Cheney szavaira, azt hittük, ez egy vicc, rossz duma, nem lesz belőle soha „valóság”. És húsz évvel később ott tartunk, hogy Aguilar úr belefojtja a szót Beata Kempába, amikor utóbbi jelzi a sajtótájékoztatón, hogy az egyik baloldali bizottsági tag által mondottak nem fedik a valóságot, a tények mást mutatnak. Valamint rá is kiabál Kempa asszonyra, annyira meglepi és felbosszantja, hogy bárki kétségbe meri vonni az általuk előadott „valóságot”.
Aguilar úr sajnos mindennek az állatorvosi lova, amit nem sokan nem szeretünk az unióban. Amíg ő ott főkolompos tud lenni, addig nagy a baj.
Talán a háború utáni újrarendeződés az ilyen politikusokat is végre a helyükre teszi. Bár lehet, túl naiv vagyok.
Borítókép: Juan Fernando López Aguilar (Fotó: Javier Bernal Revert)
