Rövid távon csökkent Görögország euróövezeti távozásának kockázata, miután a görög parlament jóváhagyta a 13,5 milliárd eurós további költségvetési szigorításról szóló intézkedéscsomagot. Görögországnak azonban – ezúttal a hivatalos hitelezők részéről – ezzel együtt is további adósságteher-enyhítésre lesz szüksége ahhoz, hogy ismét fenntarthatóvá váljanak a görög közadósság-folyamatok – áll a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő pénteken Londonban ismertetett elemzésében.
Az euróövezet felbomlásával számolnak
Egy másik nagy londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics ugyancsak pénteken bejelentette: feladja azt a tavaly óta érvényben tartott előrejelzését, hogy Görögország még 2012 vége előtt távozik a valutaunióból. A ház szakelemzői közölték ugyanakkor, hogy továbbra is az euróövezet korlátozott mértékű felbomlásával számolnak, és változatlanul azt valószínűsítik, hogy a folyamat Görögország távozásával veszi kezdetét, valószínűleg 2013-ban.
A Fitch Ratings pénteki elemzése szerint mivel az áprilisban végrehajtott görög szuverén adósságátrendezés nyomán a görög kormányadósság 70 százaléka immár a hivatalos hitelezők kezén van, további adósságátstrukturálások esetén már nem lehetne sokat elérni a magánszektorbeli intézményi befektetők újbóli bevonásával.
A most elfogadott takarékossági intézkedésekkel Görögország valószínűleg teljesíti a második pénzügyi segélyprogramban foglalt középtávú államháztartási célokat, és ennek alapján újraindulhatnak a folyósítások. A takarékossági programot azonban ezzel együtt is jelentős végrehajtási és politikai kockázatok terhelik, tekintettel a társadalmi feszültségre, és kétséges, hogy további kétévnyi – főleg az időszak elejére összpontosuló – megszorítások közepette a görög gazdaság talpra tud-e állni olyan mértékben, ahogyan azt az EU/IMF-program előirányozza – áll a Fitch Ratings pénteki londoni elemzésében.