A javaslat fő célja, hogy a különféle pénzintézetek termékei, folyószámlái áttekinthetők és összehasonlíthatók legyenek, és a jelenleginél jóval könnyebb legyen bankot és bankszámlát váltani.
Egy fogyasztóvédelmi területen dolgozó bizottsági forrás úgy nyilatkozott: az átláthatóságot és az egyszerűséget azzal szeretné elérni a bizottság, hogy egyrészt egységesíti a folyószámlákra vonatkozó szakkifejezéseket, termékmegnevezéseket; másrészt a pénzintézetek kötelesek lesznek a szerződés megkötése előtt olyan tájékoztatót átadni az ügyfélnek, amely minden árösszetevőt tartalmaz; harmadrészt minden tagállamban legalább egy olyan honlapot is létre kellene hozni, amelyen keresztül az ügyfelek összehasonlíthatják a bankok által kínált folyószámlákat.
A bizottság még 2009-ben vizsgálta a számlavezetés költségeit és a számlákra vonatkozó tájékoztatás átláthatóságát, egyszerűségét, s arra jutott, hogy rendkívül nagyok az eltérések az egyes országok között: vásárlóerő-paritáson vizsgálva például Hollandiában évente átlagosan csak valamivel több mint negyven euróba kerül egy bankszámla fenntartása, Olaszországban ugyanez több mint 240 eurót emészt fel egy évben.
Azt a kezdeményezést, amely szerint mindenkinek járna egy alapvető bankszámla, azzal indokolja a bizottság, hogy az unióban jelenleg 58 millió embernek nincs bankszámlája, közülük 25 millióan szeretnének, 2,5 millió embertől pedig a pénzintézetek tagadták meg a számlanyitást. Az unióhoz a két legutóbb csatlakozott országban, Bulgáriában és Romániában élnek a legtöbben folyószámla nélkül, előbbiben a 15 évesnél idősebbek 47 százaléka, utóbbiban pedig több mint fele, 55 százaléka nem rendelkezik semmilyen folyószámlával. Az unió tagállamainak többségében 10 százalék alatt van ez az arány, Magyarországon a tavaly áprilisi adatok tanúsága szerint az emberek 27 százalékának nincs bankszámlája. Az irányelvtervezet minden uniós polgár számára lehetővé tenné, hogy az EU bármelyik tagországában folyószámlát nyisson, függetlenül attól, hogy az adott országban él-e.