Elhúz mellettünk a régió gazdasága

A vártnál ugyan jobb a második negyedéves GDP-adat, de a felzárkózáshoz nem elég.

Bodacz Péter
2016. 08. 13. 9:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A korábbi várakozásokat felülmúló GDP-növekedésről számolt be a Központi Statisztikai Hivatal (KSH): a bruttó hazai termék 2,6 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva az első negyedévi 0,9 százalékos emelkedés után. Ez meghaladta az elemzők 2,1 százalékos várakozását. A KSH a „nyers” számok mellett közölte az uniós összehasonlításokban is alapul vett, a statisztikai módszertan szerint minden egyszeri és rendkívüli tényező kiszűrésével kapott eredményeket is; eszerint 1,7 százalékos volt a növekedés a második negyedévben 2015 azonos időszakához képest.

– A friss adatok igazolják, hogy az első negyedévi visszaesés átmeneti volt, a gazdaság növekedési lendülete továbbra is tart, és ha nem történik váratlan esemény, a tervezett 2,5 százalékos növekedési ütem tartható – kommentálta a nemzetgazdasági miniszter a KSH által nyilvánosságra hozott GDP-adatokat. Varga Mihály rámutatott: a magyar gazdaság úgy is képes volt magasabb szintű növekedésre, hogy az uniós átutalások nem érték el a tervezett szintet. A miniszter hangsúlyozta, hogy a 28 uniós tagállam negyedéves alapon 0,4, éves alapon 1,8 százalékkal növekedett, amit a magyar bővülés jócskán meghalad.

Varga értékelése ugyanakkor nem megalapozott, hiszen az almát hasonlítja össze a körtével: az Eurostat, azaz az Európai Unió statisztikai hivatala által az egyszeri és naptárhatásoktól megtisztított eredményeket veti össze a nyers magyar adatokkal. Az Eurostat számai szerint a közösség pont egytized százalékponttal produkált nagyobb növekedést, mint Magyarország. Vagyis ebből az összevetésből az derül ki, szó sincs arról, hogy a legmagasabbak között volt a második negyedéves hazai gazdasági növekedés, hanem még az átlagot sem sikerült elérni. A régió országai között pedig abszolút sereghajtók vagyunk, hiszen Szlovákia 3,7, Lengyelország és Bulgária 3-3, Románia pedig közel 6 százalékos bővülést produkált.

Mindezzel kapcsolatban Mellár Tamás közgazdász lapunk érdeklődésére kifejtette: a régiós lemaradást egyértelműen az magyarázza, hogy a hazai gazdaságpolitika kevésbé eredményes, mint a lengyel vagy a szlovák. – A magyar gazdaság rendkívül kitett a külpiacoknak, nem áll meg a saját lábán, ráadásul a krónikus munkaerőhiány miatt nincs sok esély arra, hogy nagyobb lendületet vegyen. Nincs belső hajtóerő, az uniós források felhasználása pedig akadozik – emelte ki a közgazdász, megjegyezve: a nemzetgazdaság szerkezete és helyzete fél százalék körüli növekedést indokol. Mellár Tamás Bulgária és Románia eredményével kapcsolatban megjegyezte, hogy a két ország rendkívül alacsony bázisról indul, a technikai fejlődés pedig csak most kezdi éreztetni hatását. – Ezen a közép-európai országok a 90-es évek derekán már átestek – tette hozzá a közgazdász.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.