Sokszor és sok oldalról támadták már a devizahiteles konstrukciókat, de a számviteli törvény szabályaira hivatkozva még nem fogalmaztak meg kritikát. A Magyar Nemzet egy számvitelben jártas olvasója azonban bizonyítékot vélt találni arra, hogy a devizahitelek átszámítása forintra számos hibát rejtett magában. Gondolatmenete szerint szó sem volt kölcsönről azoknak a devizaalapú hitelszerződéseknek az esetében, amelyeket százezerszám kötöttek a hazai pénzintézetek. Hiszen ha valóban kölcsönről lett volna szó, azok értékét a számviteli törvény értelmében forintban és devizában is folyamatosan, hónapról hónapra nyilván kellett volna tartaniuk a bankoknak. A törvény világosan fogalmaz: a devizában fennálló tartozásokat a felvétel napján érvényes árfolyamon kell forintra átszámítani, és azután így, forintban és devizában is nyilván kell tartani. De a tartozás alapja soha nem lehet a mögötte álló deviza, hanem csak az ügyfél által kézhez kapott forint.
Mindennek a gyakorlatban óriási jelentősége van. Ha például valaki fölvett százezer forintos kölcsönt 100 forintos svájcifrank-árfolyam mellett, akkor emögé a banknak ezer frankot kellett állítania. Ha ezután a forint mondjuk a felére gyengült, vagyis egy svájci frank már 200 forintot ért, a számviteli törvény értelmében a százezer forintos tartozás mögött már csak 500 franknak kellett volna állnia. Csakhogy a bankok pont fordítva könyveltek, így vált a példaként felhozott százezer forintos tartozás hirtelen 200 ezer forintossá. A szakértő szerint éppen ezért azok a szerződések, amelyek esetében nem a számviteli törvény előírásai szerint, azaz forintban és a felvételkori árfolyamon tartják nyilván a tartozásokat, jogszabályellenesek, azaz semmisek.
Saját ügyében eljárva hiába kérte, hogy a bank közölje vele, miként számították ki többszörösére nőtt tartozásának összegét, ezt a hitelintézet banktitokra hivatkozva megtagadta. Megítélése szerint azért, mert a bank nem is vezette tartozásának alakulását – mivel tulajdonképpen nem kölcsönről volt szó, hanem forexügyletről. Az úgynevezett forextrade-ügylet (devizapáros ügylet) során a bank devizát ad el, illetve vásárol határidős (jövőbeni teljesítésű) ügyletek keretében, a nagyobb haszon reményében. Ha jól tippeli meg, hogy az adott deviza a jövőben drágább vagy olcsóbb lesz, akkor nyer, ha nem, akkor veszít. Ezáltal viszont az adósnak olyan ügyletek során keletkező terheket számoltak föl, melyek létezéséről nem is tudott.
Az ügyfél igazát látszanak alátámasztani Járai Zsigmond korábbi jegybankelnök szavai, melyeket az Országgyűlés alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának a devizahitelezés okait és felelőseit vizsgáló, 2011. november 3-i ülésén mondott el. Eszerint aki svájcifrank-hiteles szerződést ír alá, tulajdonképpen két megállapodást köt egy időben: a hitel mellett egy fogadást is, arra vonatkozóan, hogy a svájci frank árfolyama a hiteltörlesztés időszakában és a kamatfizetés időszakában mennyi lesz. – Én a magam részéről a lóversenyt tisztességesebb fogadásnak tartom, mint a devizaárfolyamra való spekulációt – jelentette ki.
Nem valóságtól elrugaszkodott elképzelés, hogy a vitatható könyveléstechnika és az ügyfél által nem is ismert forexügyletek miatt a devizahiteles szerződéseket semmisnek kellene tekinteni – nyilatkozta lapunknak a témával kapcsolatban Róna Péter közgazdászprofesszor. Szerinte viszont gondot jelent, hogy a Kúria jogegységi határozata a polgári törvénykönyvnek nem a kölcsönről, hanem a tartozásról szóló cikkelyét vette alapul. Márpedig amíg az a jogszabály érvényben van, nem lehet végigvinni a fenti elképzelést. Kérdésünkre Róna Péter elmondta, az Európai Unió Bíróságának döntésére váró hét, devizahitelekre vonatkozó kérdés egyike éppen ezt a jogegységi határozatot támadja, s amennyiben a beadványt előterjesztőknek ad igazat a bíróság, úgy érvényét veszti a jogszabály, és lehet esélyük azoknak, akik a számviteli törvényre alapozva támadják a devizahiteles szerződéseket.
