Sokszor és sok oldalról támadták már a devizahiteles konstrukciókat, de a számviteli törvény szabályaira hivatkozva még nem fogalmaztak meg kritikát. A Magyar Nemzet egy számvitelben jártas olvasója azonban bizonyítékot vélt találni arra, hogy a devizahitelek átszámítása forintra számos hibát rejtett magában. Gondolatmenete szerint szó sem volt kölcsönről azoknak a devizaalapú hitelszerződéseknek az esetében, amelyeket százezerszám kötöttek a hazai pénzintézetek. Hiszen ha valóban kölcsönről lett volna szó, azok értékét a számviteli törvény értelmében forintban és devizában is folyamatosan, hónapról hónapra nyilván kellett volna tartaniuk a bankoknak. A törvény világosan fogalmaz: a devizában fennálló tartozásokat a felvétel napján érvényes árfolyamon kell forintra átszámítani, és azután így, forintban és devizában is nyilván kell tartani. De a tartozás alapja soha nem lehet a mögötte álló deviza, hanem csak az ügyfél által kézhez kapott forint.
Mindennek a gyakorlatban óriási jelentősége van. Ha például valaki fölvett százezer forintos kölcsönt 100 forintos svájcifrank-árfolyam mellett, akkor emögé a banknak ezer frankot kellett állítania. Ha ezután a forint mondjuk a felére gyengült, vagyis egy svájci frank már 200 forintot ért, a számviteli törvény értelmében a százezer forintos tartozás mögött már csak 500 franknak kellett volna állnia. Csakhogy a bankok pont fordítva könyveltek, így vált a példaként felhozott százezer forintos tartozás hirtelen 200 ezer forintossá. A szakértő szerint éppen ezért azok a szerződések, amelyek esetében nem a számviteli törvény előírásai szerint, azaz forintban és a felvételkori árfolyamon tartják nyilván a tartozásokat, jogszabályellenesek, azaz semmisek.
Saját ügyében eljárva hiába kérte, hogy a bank közölje vele, miként számították ki többszörösére nőtt tartozásának összegét, ezt a hitelintézet banktitokra hivatkozva megtagadta. Megítélése szerint azért, mert a bank nem is vezette tartozásának alakulását – mivel tulajdonképpen nem kölcsönről volt szó, hanem forexügyletről. Az úgynevezett forextrade-ügylet (devizapáros ügylet) során a bank devizát ad el, illetve vásárol határidős (jövőbeni teljesítésű) ügyletek keretében, a nagyobb haszon reményében. Ha jól tippeli meg, hogy az adott deviza a jövőben drágább vagy olcsóbb lesz, akkor nyer, ha nem, akkor veszít. Ezáltal viszont az adósnak olyan ügyletek során keletkező terheket számoltak föl, melyek létezéséről nem is tudott.