Visszavont rezsicsökkentés: több tízezerbe kerülhet az „ingyenes” kéményvizsgálat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Egyre több kazánnal fűtő családnak kerülhet majd akár több tízezer forintba is az eddig ingyenes kéményvizsgálat.

Illés József
2017. 07. 13. 10:55

Annak pedig nincs értelme, hogy az egyes füstelvezetők között különbséget tegyenek a törvényalkotók attól függően, hogy melyik gyártó készítette, és melyik milyen tanúsítványt adott a terméke mellé. Emellett a különböző gyártmányokat diszkrimináló előírás nem lesz végrehajtható, mivel a kéményseprő képtelen lesz megállapítani, hogy az adott lakásban éppen melyik gyártó termékével áll szemben, és hogy az elvezető valóban az utolsó csavarig azonos-e a tulajdonos által felmutatott dokumentumokban szereplő rendszerrel. A szakembereknek amúgy is az elvezetők rendeltetésszerű működését, például a megfelelő tömítettséget kell vizsgálniuk, nem a gyártó kilétét.

A szövetség elnöke hangsúlyozta: miután az ilyen rendszerek ellenőrzését a kéményseprési törvény szabályozza, azt nem írhatja felül alacsonyabb szintű jogszabály, vagyis egy rendelethez tartozó szabályzat. Ám ez alól úgy igyekszik kibújni „a változást erőltető érdekcsoport”, hogy új kifejezést alkotott: az égéstermék-elvezetőket átneveznék égéstermék-vezetőknek. Azt remélik, hogy ezáltal bizonyos füstelvezetőket ki tudnak vonni a kéményseprési törvény hatálya alól, s azok működtetésének szabályozása átkerülhet az egyik nemzetgazdasági minisztériumi rendelethez tartozó úgynevezett műszaki biztonsági szabályzat hatáskörébe, amelynek módosítását tervezik.

Vámos Csaba szerint a szabályok megváltoztatása után megtörténhet, hogy egy „kormányközeli üzleti körökhöz tartozó” kazángyártó füstelvezetőt vásárol a készülékéhez egy másik gyártól, ellátja a saját emblémájával, majd tanúsítványt ad ki arról, hogy az elvezető a gyártmánya tartozéka. Ezután pedig az elvezetőt már csak a vele szerződésben lévő gázszerelők ellenőrizhetik, akik bármekkora összeget elkérhetnek a vizsgálatért az ügyfelektől. Különösen akkor, ha a gyártó kiköti, hogy készülékét csak a „saját” szakembere szervizelheti. – Így lesz az ingyenes szolgáltatásból hatalmas üzlet a családok kárára – fűzte hozzá a szakszervezeti vezető.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.