– Vagyis világos, hogy minden hazai jogorvoslati lehetőséget kimerítettünk, ezért is tartom sajnálatosnak, hogy éppen a magyar bíró utasította vissza kérelmünket ilyen nyilvánvalóan hibás érveléssel – tette hozzá Gaudi-Nagy Tamás. Az ügyvéd kifejezetten sértőnek és elkeserítőnek nevezte azt a kettős mércét, amit a hazai hatóságok alkalmaznak. Míg ugyanis baloldali és liberális tüntetéseknél a hatóságok sok esetben nem lépnek fel, addig a nemzeti radikálisok, illetve a banki károsultak teljesen jogos felháborodással tartott demonstrációinál típusosan sokkal szigorúbbak a hatóságok.
Kérdésünkre a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője azt is elmondta, hogy a mostani visszautasítás sajnos végleges,
az ügy még egyszer nem vihető az emberi jogi bíróság elé, ezért különösen fájó a mostani döntés.
– A korábbi gyakorlat azonban még rosszabb volt, amikor indokolás nélkül, futószalagon születtek az elutasítások. Ez esetben viszont legalább azt tudjuk, hogy mire hivatkozva utasították vissza kérelmünket. De így is bosszantó a döntés, mert egyértelműen bírói tévedésről van szó. Most már valóban kimerítettük az összes jogi lehetőséget – tette hozzá.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!