Aranysakáltól retteg az erdő

Egyre nagyobb területen okoz gondot az aranysakál elszaporodása. A ragadozó ráadásul nemcsak a vadállományra jelent veszélyt, néhány esetben a bárányokat és a szarvasmarhák borjait is képes elejteni. Bár a vadászatra jogosultak évről évre több példány elejtését tűzik ki célul, az állomány gyérítése nagyon lassan halad. Az agrárminiszter szerint a védekezés leghatékonyabb módját célzó kutatások folyamatban vannak, amelyeket a tárca is támogat.

Lábod, 2012. szeptember 15. Egy aranysakál (Canis aureus) a SEFAG Zrt. Lábodi Vadászerdészete területén egy vadlegelőn 2012. szeptember 15-én. MTI Fotó: Kovács Attila Fotó: MTI/Kovács Attila

Míg néhány éve csupán egy-két megyében okozott tényleges gondot az aranysakálok elszaporodása, mára az ország szinte teljes területéről jelentenek károkat a vadgazdálkodók. Az aranysakál évszázadok óta jelen van a Kárpát-medencében, az állomány létszáma azonban csupán az 1990-es években kezdett el jelentős mértékben emelkedni, térhódítása pedig szinte megfékezhetetlen. A gyors létszámemelkedést jól jelzi, hogy míg az 1980-as évek elején még csak egy-egy példány jelenlétéről tudtak a szakemberek az országban, ma már évi hatezer példányt ejtenek el a vadászok, ami azt feltételezi, hogy a teljes aranysakál-állomány elérheti a több tízezres létszámot is.

A vadászatra jogosultak minden évben egyre több és több példány kilövését tűzik ki célul, az állományt azonban nem sikerül érdemben gyéríteniük. Nagy István agrárminiszter képviselői kérdésre adott írásbeli válaszában jelezte: kezdetben a hazai természetvédők a faj védettségének fenntartásáért, vadászati tilalmáért szálltak síkra. Ezt a hozzáállást azonban a természet rövid időn belül megcáfolta, és hamar nyilvánvalóvá vált, hogy más védett és vadászható fajok védelme érdekében fel kell lépni az alapos károkat okozó aranysakál túlszaporodása ellen.

Fotó: MTI/Kovács Attila

A munka azonban nem olyan egyszerű, ugyanis kifejezetten szapora és nagyon intelligens fajról van szó. Rejtett életet él, egyedül, párban és falkában is vadászik, emellett nem válogat, ha táplálékról van szó. A legtöbbször azt eszi, amihez a legkönnyebben hozzájut: kisemlősöket, pockokat és a mezei nyulak kicsinyeit ejti el. Ugyanakkor az ellési időszakban jelentős károkat okoz a nagyvadállományokban is: a vadmalacok, az őzgidák, a dámborjak és egyes helyeken a gímborjak is a sakál áldozataivá válnak. A vadgazdaságok mellett pedig már az állattartók is egyre több kárról számolnak be: a sakálok a bárányokat vagy az egy-két napos szarvasmarhaborjakat is elejtik.

A miniszter szerint, bár a vadászatra jogosultak mindent elkövetnek az állomány érdemi csökkentéséért, az elmúlt két évtized tapasztalatai szerint a jelenlegi jogszabályok által megengedett módokon és eszközökkel nehezen lehet védekezni a ragadozó túlszaporodása ellen. Az ehhez kapcsolódó kutatások ma is folyamatban vannak, amelyeket az Agrárminisztérium anyagilag is támogat. – Az eredmények felhasználásával várhatóan hatékonyabbá válhat az aranysakál elleni védekezés és a károkozás csökkentése – fogalmazott a tárcavezető.