Kiemelt látványosság Marosvásárhelyen a majolika díszítésű szecessziós egykori városháza – ma prefektusi hivatal –, amelyet 1907-ben adták át. Virágdíszítésű falai, cserepei hűen visszaadják a kor hangulatát. A Kultúrpalotát, a szecessziós stílusú építészet remekművét 1911 és 1913 között építették. Gazdag szobor, ólomüveg és mozaik díszítése a magyar történelem fontos alakjait jelenítik, múzeumnak, könyvtárnak és egy nyolcszáz hangverseny teremnek ad otthon, legdíszesebb tere a híres tükörterem.
Negyvenöt perc alatt Erdély szívében
Negyvenöt perc – ennyi a repülési idő Budapestről Marosvásárhelyre. A járványhelyzet miatti utazási korlátozások lejárta után egy viszonylag közeli, akár egy hétvégi kiruccanásra is remek úti cél lehet a mintegy negyven százalékban magyarlakta erdélyi város. A Wizzair légitársaság jelenleg hetente háromszor, júliustól pedig már naponta indít járatokat.
Kihagyhatatlan a Teleki Téka, amely Magyarország első közkönyvtáraként 1802-ben nyílt meg Gróf Teleki Sámuel tudományos könyvgyűjteményének bemutatására. Érdemes elsétálni a központ közelében lévő középkori várba is.
kastélylátogatáson Telekiéknél
Marosvásárhelytől mindössze tizennyolc kilométerre található a gernyeszegi Teleki-kastély, amely ismét megnyitotta kapuit a látogatók előtt.
Szombaton és vasárnap délelőtt 11 és délután 3 óra között előzetes telefonos egyeztetés (0040723–037922) alapján tekinthető meg a kastély és a kastélypark.
A jelenlegi szabályok szerint egyszerre csak három személy léphet be a kastélyba. A hat hektárnyi kastélykertbe viszont nem szükséges az előzetes bejelentkezés.
Érdemes beiktatni a kastélytúrát: az idegenvezetők az épület történetéről, a grófi családról, annak Erdély történetében betöltött szerepéről számolnak be. A barokk stílusban 1792-ben elkészült kastély építtetői, Teleki László és Teleki József, Erdély egyik legszebb főúri házát mondhatták magukénak.
A kastélyt 1849-ben kozák katonák dúlták fel, de az ennél is nagyobb megpróbáltatások egy évszázad múlva következtek be 1944 őszén. A front átvonulása elől elköltöző kastélytulajdonosokat, Teleki Mihályt és családját, 1945 márciusában történt hazatérésük után az üres épület fogadta. Távollétükben minden mozdítható tárgyat elloptak. Az államosított épületbe a román egészségügyi minisztérium költözött be. Teleki Kálmán hosszas pereskedés után 2011-ben szerezte vissza a családi örökséget.
Egy picivel hosszabb utat megér a Marosvásárhelytől negyvenkét kilométerre található marosvécsi Kemény-kastély is.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezAdózók figyelem, hamarosan lejár a határidő!
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
Termőre fordulnak az elmúlt évek hatalmas beruházásai
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
Több mint csúcstechnológia: bemutatták a repülő autót + fotók
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
Varga Mihály: Intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
A pénzügyminiszter a leendő tudományos és innovációs park helyszínén beszélt Kaposváron.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Nyugdíjasok mellett egy ismert milliárdos testvérét is átverte Magyar Péter anyós-gazdasági vezetőjének a bűnbandája
Elverte a jég Székesfehérvárt, Budapest irányába tart a szupercella + videók
„Már nem vagyunk együtt” – újabb sztárpár jelentette be a szakítását
Merénylet a szlovák miniszterelnök ellen: Robert Fico üzenetet küldött a kórházi ágyáról
Balesetet szenvedett Király Viktor, aggódnak a rajongók - Fotó
A svédek még mindig biztosak benne: 251 ezer magyar életét megmenthették volna, ha az EU hagyja
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Itt a vége: leszerelik az önkiszolgáló kasszákat?
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Lisztes megalázása miatt dühös a lelépett Sztankovicsra a Fradi legendája
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezAdózók figyelem, hamarosan lejár a határidő!
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
Termőre fordulnak az elmúlt évek hatalmas beruházásai
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
Több mint csúcstechnológia: bemutatták a repülő autót + fotók
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
Varga Mihály: Intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
A pénzügyminiszter a leendő tudományos és innovációs park helyszínén beszélt Kaposváron.