Az idei Éttermek éjszakáján a szervezők arra szeretnének rávilágítani, hogy a vendéglátóhelyek mindent megtesznek a biztonságos élményekért, ezért a vendégek nyugodtan térjenek vissza egy jó vacsorára a kampányban részt vevő vendéglátóegységekbe, válasszák továbbra is a minőségi vendéglátást!

A vírus okozta gazdasági visszaesés ellenére a legtöbb vendéglátóhely nem engedett a minőségből. Ezek olyan éttermek, ahol az üzemeltetők figyelnek a beszállítóikra, a munkatársaikra, és továbbra is onnan szerzik be a hozzávalóikat, mint a pandémia előtt. Emellett még nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogy professzionálisan szolgálják ki a vendégeiket – fogalmaznak.

Ezeket az éttermeket kereste meg az Éttermek éjszakájának szervező csapata, akik szintén elkötelezettek a minőségi vendéglátás mellett, és egy olyan menüsort kértek összeállítani a résztvevőktől, amelyhez még ajándék is jár a vendégnek: hol egy-egy pohár meglepetésbor, hol egy desszert.
– A kezdeményezés célja, hogy a vendégek kicsit elfeledjék a koronavírus bosszúságait, kicsit kiengedjék a gőzt, és a biztonságos éttermi partnereinknél eltöltsenek egy remek estét – fogalmazott Balla-Seethaler Tamás, az esemény főszervezője.

Kiemelte, hogy némely étterem külön erre az alkalomra rendezett eseménnyel is készül: lesznek borkóstolók, zenés estek, kávés vagy pezsgős reggelik a kínálatban. Azokra is gondoltak, akik még tartanak a vírustól a nyilvános helyeken: az Éttermek éjszakája ajándékutalvánnyal ugyanazokat az előnyöket kaphatják meg a vendégek az év későbbi részében is.