A tájékoztatás szerint Nagy Elek, a BKIK elnöke levélben fordult Karácsony Gergely főpolgármesterhez, amelyben együttműködést ajánlott a nehéz helyzetbe kerülő budapesti vendéglátóipari és turisztikai vállalkozások megsegítése érdekében.
A BKIK javaslatokat tett a budapesti turisztikai cégek érdekében
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) 5 pontból álló javaslatcsomagot fogalmazott meg a fővárosi önkormányzat számára a budapesti vendéglátóipari és turisztikai vállalkozások megsegítése érdekében – közölte a kamara kedden az MTI-vel.
A levélben a BKIK elnöke kiemelte: a válság miatt a turizmushoz kötődő fővárosi vállalkozások rosszabb helyzetbe kerültek, mint vidéki társaik. Míg az ország többi részében a megnövekedett belföldi kereslet részben kompenzálja a kieső, külföldről érkező turizmust, addig Budapesten tartósan kereslethiányos helyzet állt elő, ami rövidesen tömeges elbocsátásokhoz, üzletbezárásokhoz vezethet – olvasható a közleményben.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara a vállalkozások kiadásainak csökkentését lehetővé tevő intézkedéseket javasol, továbbá a távolságtartási és higiéniás szabályok betartásának segítését. Egyebek közt átmeneti bérletidíj-csökkentésre, indokolt esetben akár elengedésre tesznek javaslatot a fővárosi tulajdonú ingatlanok esetében. Szerepel a kamara javaslati között a közterület-használati díjak elengedése, a parkolóhelyek felszabadítása újabb teraszok nyitásához a vendéglátóhelyeknek, a vendéglátóhelyek kiülős helyeinek fűthetőségéhez, illetve téliesítéséhez szükséges beruházások támogatása, a vendéglátóhelyekre, turisztikai helyekre gépjárművel érkezőknek a parkolási díj elengedése a fogyasztás, látogatás idejére.
A kamara szerint a fogyasztásnövekedés segítésére a budapesti lakosság számára utalványokat kellene osztani, amivel ösztönözni lehet az éttermi fogyasztást. Azt is javasolják, hogy mivel a V4-es országokból jelenleg jöhetnek turisták, a főváros biztosítson forrást V4-es turista csomagok kialakításához, illetve a vidékiek Budapestre látogatását is lehetne támogatni hasonló konstrukcióban.
A BKIK javasolja továbbá olyan pályázat kiírását, amely a budapesti turizmusban dolgozók átállását segíti más, munkaerőhiányos területekre. Emellett szorgalmazzák a válság idején üres szálláshelyek, vendéglátóhelyek felújításának a támogatását.
Egy naprakész, a fővárosi vállalkozások napi működtetéséhez szükséges minden információt jól kereshetően tartalmazó budapesti gazdasági honlap kialakítását is javasolják, amelynek a létrehozásában és működtetésében a BKIK partner tud lenni – olvasható a fővárosi köztestület közleményében.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Fizetnél azért, hogy az unió (papíron) ne vásároljon orosz energiát?
Brüsszel tiltása kétszeres piaci gázárakat, növekvő ellátásbiztonsági kockázatokat és a rezsicsökkentés végét jelentené.

Megerősítette Németország lehetséges legjobb osztályzatát a Moody's
A nagyszabású infrastrukturális és védelmi kiadási csomag várhatóan jelentős pozitív hatást gyakorol a gazdaságra.

Többet költ a magyar fogyasztó, ha nyerhet
A legvonzóbb nyeremény a vásárlási utalvány.

Eredményes volt a fenntartható atomenergiáért testület munkája
Szóba került a spanyol és portugál áramszünet is.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Cserpes Laura: „Abban a pillanatban egy perc alatt váltam felnőtté”

Lezuhant egy helikopter, több katona is meghalt

Megsúgta az univerzum, ez a 3 csillagjegy már az első randin szerelembe esik

George Simion bejelentése: Románia kártérítést fog követelni Ukrajnától a fegyverszállítások miatt

„A gázsiról majd a helyszínen beszélünk?” - G.w.M-en röhög az egész internet

Döntöttek Urusla von der Leyenék: bíróság elé viszik Magyarországot – most éppen ezért

Slot súlyos döntést hozott a Liverpool-játékos távozása után

Borbély Balázs: Nagyon magas volt a fű

Gyurcsány útja a lemondásig 2. rész – Anyagi függetlenség és az Apró család védőszárnya

Bayer Zsolt: Vadászjelenetek Alsó-Alvilágból

Kovács Kokó István visszatér a ringbe – nem akárkivel csap össze

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Fizetnél azért, hogy az unió (papíron) ne vásároljon orosz energiát?
Brüsszel tiltása kétszeres piaci gázárakat, növekvő ellátásbiztonsági kockázatokat és a rezsicsökkentés végét jelentené.

Megerősítette Németország lehetséges legjobb osztályzatát a Moody's
A nagyszabású infrastrukturális és védelmi kiadási csomag várhatóan jelentős pozitív hatást gyakorol a gazdaságra.

Többet költ a magyar fogyasztó, ha nyerhet
A legvonzóbb nyeremény a vásárlási utalvány.

Eredményes volt a fenntartható atomenergiáért testület munkája
Szóba került a spanyol és portugál áramszünet is.