A bruttó átlagkereset az információ és kommunikáció szektorban volt a legmagasabb az év első négy hónapjában.
Magyar Nemzet
2021. 05. 28. 9:50
Sárvár, 2016. november 11.
Dolgozók a Lenovo-Flex gyárban Sárváron 2016. november 11-én. A kínai számítógépgyártó, a Lenovo és stratégiai partnere, a Flex Hungary közös beruházásban több mint félmilliárd forintból bővült az üzem gyártókapacitása, ezzel mintegy 250 új munkahely jött létre.
MTI Fotó: Varga György Fotó: Varga György Forrás: MTI
Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Idén márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 435 200 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 289 400 forint volt, mindkettő 8,7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban – olvasható ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból. A bruttó keresetek a vállalkozások körében nyolc százalékkal, a költségvetésben, az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremeléseivel összefüggésben, ezt jelentősen meghaladóan – 11 százalékkal – nőttek.
Közfoglalkoztatottak nélkül számolva 445 600 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete márciusban a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél.
A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 289 400, a kedvezményeket is figyelembe véve 298 100 forintot ért el. A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 397 900 forintra becsülhető, ez 8,5 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
Mind a bruttó, mind a nettó átlagkereset 8,7 százalékkal nőtt márciusban a múlt év márciusához képest Fotó: MTI/Varga György
A január–márciusi időszakban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 420 200, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 430 800 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 279 400, a kedvezményeket is figyelembe véve 287 600 forintot ért el. A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 9,4, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset kilenc százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
– Márciusban a keresetek az elmúlt hónapokban tapasztaltaknak megfelelően dinamikusan, az infláció felett alakultak – reagált a KSH adataira Regős Gábor. A Századvég Gazdaságkutató Zrt. makrogazdasági üzletágának vezetője elmondta: márciusban ismét a közszféra béremelkedése húzta felfelé az átlagbért, amit egyes ágazati béremelések (például az orvosok) okoztak. Az ágazatok esetében a bérfolyamatok eltérően alakultak. Több ágazatban a béremelkedés mértéke alacsony volt, ilyen például a pénzügy-biztosítási ágazat, illetve a közigazgatás, míg az egészségügyben dinamikusan nőttek az átlagbérek. Az alkalmazottak száma az előző hónaphoz képest stagnált, éves alapon emelkedést mutatott, ám a vírus megjelenése előttitől még elmarad. – A következő időszakban a gazdaság újranyitásával a munkaerőhiány ismét megjelenhet, amely felfelé húzhatja majd a béreket, és ez az ágazatok közötti eltérést is csökkentheti – vetítette előre az elemző.
Szintén az év első négy hónapjában:
a bruttó átlagkereset az információ és kommunikáció szektorban volt a legmagasabb (727 000 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (251 200 forint).
a bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 434 100, a költségvetésben 393 400, a nonprofit szektorban 369 700 forintot ért el, ami 8,5, 12,6, illetve 8,5 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Az egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremelések – köztük az orvosi béremelés, a bírák, ügyészek és a bölcsődei dolgozók illetményemelése – hatására a költségvetés bruttó átlagkereset-növekedése meghaladta a nemzetgazdasági átlag növekedését.
a bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 457 600, a nők esetében 384 000 forintot ért el, ez a férfiaknál kilenc-, a nőknél tízszázalékos növekedést jelent egy év alatt.
a rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 391 800 forintra becsülhető, ez 9,3 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
a reálkereset hat százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 3,2 százalékos növekedése mellett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.