
Az osztrák gazdasági kamara (WKO) gasztronómiai tagozata azt közölte, hogy
az év utolsó napján 50-60 százalékos forgalomkiesés lesz a vendéglátásban,
ha a kormányzat nem hajlandó az előre hozott szilveszteri zárórán változtatni. A kijárási tilalom miatt a szállásadók és a lakásbérbeadók is tiltakoznak, főként Tirolból érkeznek kritikák a turisták érdekében.
Kovács Balázs felidézte, hogy ezzel szemben a járványügyi operatív törzs határozott álláspontja az, hogy szilveszterkor nagy a veszélye a még jórészt ismeretlen omikron vírusvariáns berobbanásának a tömeges programok miatt, amit a nemzetközi tapasztalatokkal támasztanak alá. Attól tartanak Ausztriában, hogy emiatt az új év első heteiben a vírusfertőzések exponenciálisan nőhetnek, és ez jelentős arányú megbetegedés esetén akár az alapinfrastruktúrák működtetését is veszélyeztetheti.

Bécsből Budapestre jönnek szilveszterezni a külföldiek
Az osztrák közszolgálati ORF december 28.-i esti híradásában körképet készített a bécsi szilveszteri előkészületekről.
A műsorban felidézik, hogy az oltatlanokra érvényes kijárási korlátozást ugyan feloldják az év utolsó napjára Ausztriában, de a szigorú járványügyi korlátozások mindenütt meghatározók, ahogyan a 22 órára előrehozott záróra is.
A magyar járványkezelés, a turizmust támogató intézkedések elismeréseként is elkönyvelhető, hogy az ORF körképében a Bécs utcáin megszólított külföldiek egybehangzóan Budapesten tervezik megünnepelni a Szilvesztert és az új évet – mégpedig a kedvezőbb szabályozási környezet miatt.
Borítókép: Szakács dolgozik egy bécsi büfé kirakata mögött (Fotó: MTI/AP/Ronald Zak)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!