A déli parton még érezhetően nem indult be a nyaralószezon, inkább kisebb értékű, állandó bentlakásra alkalmas ingatlanok, főként lakóházak iránt van kereslet, ahol az elérhető állami támogatásokat és kedvezményeket is igénybe tudják venni a vevők. A déli parton érdeklődők nem szívesen költenek 50-70 millió forintnál többet lakásokra, így a 80–100 millió forint feletti, vízpartközeli lakások iránti kereslet csökkent, illetve nagyobb eséllyel ragadnak bent azok a túlárazott nyaralók, amelyekért 70-80 millió forintot kérnek, holott azoktól mind a luxus-, mind az új építésű kategória távol áll – ismertette Benedikt Károly. Az igazi különlegességekre azonban ártól függetlenül a tótól délre is van igény – tette hozzá.
Ami a tó két partjának piacán egyaránt közös, hogy a kereslet az olcsóbb, de lehetőség szerint téliesített nyaralókra összpontosul mind az északi, mind a déli parton, amelyek alkalmasak arra, hogy tulajdonosuk huzamosabb ideig élvezhesse a tó közelségét. Érdemes ugyanakkor kiemelni, hogy inkább olyan ingatlanokra irányul a keresés, amelyeken nem kell nagyobb felújítást végezni. Mind az északi, mind a déli parton érdeklődők zöme általában a választott ingatlantól száz kilométeres távolságban éli mindennapjait, így egy nagyobb felújítási munkába maximum saját szakmai csapattal vágnak bele, hiszen a tó környékén nagyon nehéz megfelelően dolgozó és észszerű időn belül elérhető szakmunkást találni, így inkább többet fizetnek a vevők egy kész ingatlanért, csak ne kelljen a munkálatokkal bajlódni – emelte ki az elemzési vezető.
Az energetikai besorolás kiemelt szempont lett, az ártárgyalások során sok esetben ezzel érvelnek a vevők és az eladók is apránként kezdik elfogadni, hogy a felújítás, modernizálás költségének legalább egy részét érdemes elengedniük az alkufolyamat során a sikeres értékesítés érdekében.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!