A kormány továbbra is fenntartja a rezsitámogatási rendszert. A brüsszeli elhibázott szankciós politika következményeként ugyanis egész Európában jelentősen megemelkedtek az energiaárak.
A 2013 óta fennálló rezsivédelmi intézkedéseknek köszönhetően a magyar családok fizetik a legolcsóbb energiaárakat az Európai Unión belül.
– A 2024-es költségvetésnek is része marad a rezsivédelmi alap, aminek fedezete az extraprofitadókból és egyéb bevételekből származik. Ennek segítségével az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is védelmet nyújthatunk a magyar családoknak és vállalkozásoknak a világpiaci energiaárak emelkedésével szemben – emelte ki a Pénzügyminisztérium.
A munkahelyek védelme is kiemelt szerepet kap a 2024-es költségvetésben. A magyar családok boldogulásának és a gazdaság fejlődésének is a munka az alapja. Ezért az elhibázott brüsszeli szankciók miatti nehéz gazdasági helyzetben is kiemelt célja a kormánynak, hogy fenntartsa a teljes
foglalkoztatást és megvédje a 2010 óta létrejött egymillió új munkahelyet.
A költségvetési törvénytervezet rögzíti: a magyar családok támogatását szolgálja továbbra is a munka és a gyermeknevelés megbecsülésére épülő családi adórendszer, amely Európa egyik legalacsonyabb személyi jövedelemadó-kulcsára és a családi adókedvezményre épül.
A kormány 2010-ben vállalta, hogy megőrzi a nyugdíjak reálértékét, garantált az inflációkövető nyugdíjemelés. Az intézkedéseknek köszönhetően a nyugdíjak 2010 óta közel 92 százalékkal emelkedtek.
A következő évben a 13. havi nyugdíjra 449 milliárd forintot fordít a költségvetés. Ismert: a kormány 2021-től építette vissza a 13. havi nyugdíjat. A döntés a fokozatos visszaépítésről szólt, 2022-ben azonban a tervezett kétheti juttatás helyett a teljes havi összegű 13. havi nyugdíjat kapták meg a
jogosultak. Azok is megkapták ezt a juttatást 13. havi ellátás címén, akiknek az ellátását a nyugdíjakkal azonos módon kell emelni (ilyen a rokkantsági ellátás). Ha a gazdasági növekedés várható mértéke a 3,5 százalékot meghaladja és az államháztartás egyenlegcélja teljesül, a nyugdíjasokat novemberben a havi járandóságuk mellett nyugdíjprémium illeti meg. A nyugdíjakkal azonos módon emelendő ellátásban részesülők – a
kormány külön döntése alapján – a nyugdíjprémiummal megegyező módon számított egyszeri juttatást kapnak.
A kabinet az elmúlt években – a gazdasági növekedésnek köszönhetően – már öt alkalommal fizetett eddig nyugdíjprémiumot és egyszeri juttatást. A 2024-es költségvetés mindezeken felül az oktatásra és az egészségügyre is több forrást biztosít.
Borítókép: Varga Mihály pénzügyminiszter Kövér László, az Országgyűlés elnöke a 2024-es költségvetési törvényjavaslatról és annak tárgyalási rendjéről tartott sajtótájékoztatón az Országházban 2023. május 30-án. A jövő évi büdzsé fókuszában a rezsivédelem és a honvédelem megerősítése áll. (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!