A cég a Főtaxival partnerségben lépne a fővárosi piacra. Ezzel a lépéssel Budapest az európai nagyvárosok közül az elsők között lesz, ahol ilyen együttműködést alakít ki az Uber – írja a Világgazdaság.
Így térhet vissza Budapestre az Uber – mutatjuk a részleteket!
Az európai fővárosok között a magyar lesz az első, ahol így fognak működni.

A vállalat részben azzal indokolja a döntését, hogy úgy is elég nagy kereslet van rájuk, hogy nincsenek itt, ugyanis tavaly majdnem százezer alkalommal nyitották meg az alkalmazását idehaza, úgy, hogy a szolgáltatás nem is volt elérhető itt.
További Gazdaság híreink
Az ügy érdekessége, hogy Budapest így az európai nagyvárosok közül az elsők között lesz, ahol ilyen együttműködést alakít ki az Uber. A közleményben azt írják,
az Uber és a taxik együtt többre képesek.
Hozzáfűzik, hogy a partnerség minden résztvevőnek előnyös, ugyanis segíti a taxisokat, a lakosság utazási lehetőségei bővülnek, és a budapesti közlekedés hatékonyabbá válik.
További Gazdaság híreink
A portál emlékeztet, amióta az Uber 2016-ban kivonult Magyarországról, a cég új vezérigazgatót nevezett ki és az üzlet minden területét újraformálta. A vállalat mára több mint százmillió ember mindennapi életének szerves része.
További Gazdaság híreink
Borítókép: illusztráció (Fotó: Shutterstock)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Vonzó úti célból rettegett háborús zóna – Logisztikai rémálom jöhet a közel-keleti csomópontok kiesésével
Régóta nem érte ilyen hirtelen sokk a globális ágazatot.

Egy skandináv ország jelentős hasznot húz az olajárrobbanásból
Egy észak-európai ország rekordméretű nyeresége szinte teljes egészében az energiaexportból származik.

Alaposan átformálja az időjárás a jövőbeni energiaszükségletet
Lassú felmelegedéshez és időjárási szélsőségekhez kell alkalmazkodnunk.

QR-kód segítheti az élelmiszerek útjának követését
A precíziós gépek, szenzorok, telepirányítási rendszerek, feldolgozóüzemek szoftverei nagy mennyiségű adatot termelnek, de ezekből csak akkor lesz üzleti és termelési előny, ha összekapcsolódhatnak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Vonzó úti célból rettegett háborús zóna – Logisztikai rémálom jöhet a közel-keleti csomópontok kiesésével
Régóta nem érte ilyen hirtelen sokk a globális ágazatot.

Egy skandináv ország jelentős hasznot húz az olajárrobbanásból
Egy észak-európai ország rekordméretű nyeresége szinte teljes egészében az energiaexportból származik.

Alaposan átformálja az időjárás a jövőbeni energiaszükségletet
Lassú felmelegedéshez és időjárási szélsőségekhez kell alkalmazkodnunk.

QR-kód segítheti az élelmiszerek útjának követését
A precíziós gépek, szenzorok, telepirányítási rendszerek, feldolgozóüzemek szoftverei nagy mennyiségű adatot termelnek, de ezekből csak akkor lesz üzleti és termelési előny, ha összekapcsolódhatnak.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!