Idén tizedik alkalommal rendezi meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Lámfalussy-konferenciát. Az eseménynek ezúttal A geoökonómia kora: a központi bankolás evolúciója címet adták. Matolcsy György leköszönő jegybankelnök a beszéde elején kiemelte: a Lámfalussy-program az euró atyjaként számontartott, magyar származású Lámfalussy Sándor előtt tiszteleg, a mai konferencia pedig igen különleges, mivel az MNB idén ünnepli századik születésnapját, ez pedig egybeesik a konferencia tízéves évfordulójával – tudósított a Világgazdaság.
Jelezte:
az euró közelebb hozta egymáshoz a régió országait, gazdaságait és társadalmait, kiszámíthatóbbá tette a globális gazdaságot és kiegyensúlyozta a piac kilengéseit egy olyan korban, amikor kérdésekből nem volt hiány a világban. Az euró létrejötte így hatalmas segítséget nyújtott nemcsak a régiónak, de a teljes világgazdaságnak is.

Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, a friss Lámfalussy-díjas köszönőbeszédében kiemelte, az eurónak az infláció elleni harcban betöltött szerepét ma sem lehet vitatni, Lámfalussy Sándor és kollégáinak erőfeszítései ma sem maradnak köszönet nélkül. Elmondta, a jegybankok ugyan feláldoztak valamennyit szabadságukból a monetáris politika központosításával, ezzel egyből biztosabbá és kiszámíthatóbbá is tették a gazdaságaikat, ennek a bizalomnak pedig hatalmas szerepe van a gazdaságok mai működésében is.
Nem szükséges a jegybanki önállóság megszűnése
Szerinte ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy a jegybanki önállóság megszűnése egyértelműen szükséges lenne: a feltörekvő gazdaságok rengeteget köszönhetnek ma is annak, hogy országaik saját monetáris politikával rendelkeznek, melyek ha kell, serkenteni, ha kell, hűteni tudják a gazdaságokat. A jegybanki függetlenség kérdése azonban egy más szempontból, ma egyre több helyen felmerül: friss mérés szerint a jegybankok tíz százalékát globálisan érte politikai nyomás, még ha jogilag függetlenek is voltak papíron.
Lagarde beszédében kiemelte: a mai kor legnagyobb kérdése, hogy a nemzeti jegybankok függetlenek tudnak-e maradni egy olyan változékony makrogazdasági környezetben, mint a mai.
A friss inflációs sokkok kezelése során a jegybankok gyorsan és erőteljesen léptek fel az árstabilitás megőrzése érdekében, erre pedig szükség volt ahhoz, hogy a mélyebb gazdasági problémák előállását elkerülhessék – még ha ez a növekedés visszafogásával járt is.
A megbízható és hiteles monetáris politika végtelenül fontos a nemzetközi tőke bevonzása és a stabil gazdasági növekedés érdekében, így a jegybankok politikai befolyástól való megvédése kiemelten fontos lesz a következő években, jogi és gyakorlati oldalról egyaránt.