A jobb területeken
- 5-6 tonna/hektár,
- gyengébb területeken hektáronként 2-3 tonna termésátlag várható.
A termelők helyzetét tovább nehezítheti az erős forint és a kedvezőtlen piaci környezet.
Bár Nyugat-Európában emelkedtek a gabonaárak, a magyar gazdálkodók ezt csak korlátozottan tudják érvényesíteni az árfolyamhatások miatt, ez pedig rontja az export jövedelmezőségét.
Ami a globális kukoricatermést illeti, a Nemzetközi Gabonatanács napokban közzétett előrejelzésében májushoz képest felfelé módosította a várható globális gabonatermést, ezen belül a kukoricát is. Viszont megjegyezték azt is, hogy a teljes fogyasztás is ugyanilyen mértékben fog növekedni, és a világkereskedelembe így sem kerül több termény a korábban becsültnél, sőt annál még egy kicsivel kevesebb is lehet a mennyiség.
Németországban és Franciaországban egy-két héttel korábban kezdődött az aratás. Az utolsó termésbecslések alapján a francia és német ősziárpa-termés több lehet a tavalyinál, de nem az átlaghozamnak, hanem a nagyobb termőterületnek köszönhetően. A németeknél repcéből is növekedhet a mennyiség. Búzából viszont érezhetően csökken az idei kínálat a tavalyi rekordtermés után. Látható tehát, hogy a mostani hőhullám a tavaszi vetésű növényekre van pusztító hatással.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!