A Magyar Ásványolaj-szövetség (MÁSZ) tagvállalatainak összesített értékesítésében a benzin idei első negyedéves adata még növekedést mutat éves összehasonlításban, de a gázolajnál 0,6 százalékos mérséklődést regisztráltak. A prémiumbenzinek forgalma éves összehasonlításban jelentős mértékben, több mint 170 százalékkal nőtt. Ez részben annak tudható be, hogy január elsejétől magasabb a 95-ös benzin bioetanol-tartalma, és valamelyest még tartanak az új terméktől az autósok.
Olcsóbb a prémium
– Remélem, hogy hosszú távon oldódni fog ez a félelem, hiszen a MÁSZ tagvállalatainál az elmúlt három hónapban semmilyen, a magasabb bioetanol-tartalomra visszavezethető garanciális vagy műszaki problémát nem jeleztek a fogyasztók, tehát megerősítést kapott, amit korábban is elmondtam, hogy a magasabb bioetanol-tartalom kockázata csak elméleti. Azt gondolom, hogy ahogyan megnyugszik a piac, a 95-ös felé is visszatér a bizalom – mondta Grád Ottó, a szövetség főtitkára a Magyar Nemzetnek. Hozzátette, hogy ma a prémiumot olcsóbban meg lehet kapni, mint januárban a 95-öst lehetett, ez pedig az autósokat továbbra is a magasabb kategóriájú termékek használatára ösztönözheti.
– Nem okozott meglepetést az, hogy jól indult az év az üzemanyagok kiskereskedelmi értékesítésében, folytatódott az idestova öt éve tapasztalható trend, amely alatt mindig növekvő eredményeket regisztráltunk. Márciusban viszont már annak eredményeképpen, hogy a járvány betört Magyarországra, illetve meghozta a kormányzat a terjedés ellen szükséges intézkedéseket, jelentős fordulat következett be az üzemanyagok értékesítésében is. A hónap végére a benzin kiskereskedelme az átlagoshoz képest egyharmadával, a gázolajé pedig már a negyedével esett vissza – írta le az év első három hónapjában tapasztaltakat Grád Ottó.

Fotó: Teknős Miklós
A főtitkár szerint remélhető, hogy a jelen járványügyi helyzetben nagyjából ezen a szinten stabilizálódik a kereslet, mivel a változást okozó tények ezt követően, vélhetően már nem módosulnak. Ilyen a home office és az otthoni tanulás gyakorlata, vagy éppen a bevásárlások részleges elmaradása, amely jellemzően inkább benzint használó lakossági szektort érinti. A gazdasági szereplők alapvetően gázolaj-felhasználók, és látszik, hogy a kereskedelmi szállítmányozás szabályozottabb formában, de folyamatos, vagyis itt sem várható talán további csökkenés a szervezet vezetője szerint.
Marad a bizonytalanság