– A tervek szerint kedden nyújtja be a Pénzügyminisztérium a törvényhozásnak a jövő évi adóváltozásokról szóló törvénytervezetet – nyilatkozta lapunknak az adóügyi államtitkár. Izer Norberttől megtudtuk: az előterjesztés pontjai egyszerre több gazdasági törekvést is szolgálnak, például az adók számának csökkentését, az adóterhelés mérséklését, az energiaárak kedvező szintjének fenntartását, a magyar gazdaság versenyképességének növelését és ezeken keresztül a gazdaság újraindítását.
A legfontosabb változtatás, hogy 2022. július 1-jén újabb két százalékponttal csökken a munka közterhe.
– Megszűnik ekkor a másfél százalékos szakképzési hozzájárulás, emellett pedig fél százalékponttal mérséklődik a vállalkozások által fizetendő szociális hozzájárulási adó – ismertette az államtitkár. – A változtatás – folytatta – három szempontból is számottevő. Egyrészt ennek nyomán több mint 250 milliárd forint körüli összeg maradhat a gazdaságban, az újraindulás időszakában pedig minden plusz anyagi forrásra szükségük lesz a hazai vállalkozásoknak. Másfelől
olcsóbbá válik a munkaerő foglalkoztatása, így a cégek könnyebben vehetnek fel alkalmazottat, és akár külföldről is nagyobb eséllyel csábíthatnak haza tapasztalt szakembereket.
Harmadrészről megszűnik egy újabb önálló köztehertípus, s ezzel egy további adminisztratív kötelezettségtől szabadul meg a magyar cégvilág. – A kormány korábban azt vállalta, hogy érdemben mérsékli az érvényben lévő adónemek számát. A folyamatot – mint minden mást – a pandémia kissé megnehezítette, de a változtatással jövőre újabb adófajtának lehet búcsút inteni – mondta Izer Norbert, majd megjegyezte, hogy bár az adófajta megszűnik, de az előnyei nem: a szakképzéshez kapcsolódó kedvezmények továbbra is megmaradnak.

Fotó: Bach Máté
Az államtitkár – elöljáróban – még egy fontos elemet emelt ki a jövő évre tervezett adószabályok közül. – Az alacsony rezsidíjak kulcsfontosságúak az ipar számára, a rezsicsökkentés fenntartásának így kulcsszerepe lehet a gazdaság újraindításában. Egyebek mellett ezért szerepel a javaslatban, hogy – hasonlóan a társasági adózáshoz – az energiaellátók jövedelemadójában is lehetővé tegyék a korábban keletkezett veszteségek beszámítását a tárgyévi nyereségbe – magyarázta Izer Norbert, majd hozzátette: természetesen a megfelelő korlátok fenntartása mellett.