Újabb figyelmeztetés
A leköszönt felügyelőbizottság már tavalyi jelentésében is ugyanazokat kifogásolta, mint az EKB.
A Migrációkutató Intézet vezetője szerint távol állnak a döntéshozók a népakarattól.
Egyetlen nap alatt mintegy 62 ezer támadás érte az informatikai hálózatot.
„Magyarország nukleáris szempontból fejlett, biztonsági rendszere pedig kiváló.”
Önkritikát gyakorolt egy MSZP-s politikus a Policy Solutions konferenciáján, kutatók pedig a magyar fiatalokat elemezték.
Palkovics László ismertette a köznevelési kerekasztal munkáját, az eddig megfogalmazott javaslatokat.
A szervezetek önálló jogi személyiséggel, önálló költségvetéssel rendelkeznének – mondta a miniszter.
Kristóf Luca, az MTA kutatója a hegemón elitcsoportról, a kultúrharcról és a tanácsadók növekvő szerepéről.
Tőkés Lászlót még az Antall-kormány idején Nobel-békedíjra kellett volna fölterjeszteni.
Szakértők szerint az MNB-elnök politikájában megjelenik a neoliberalizmus, valójában a nyugati modell hibás másolásáról van szó.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.