Seprű az ajtóban
A volt debreceni református kollégista, egykori alkotmánybíró az MTA legbecsesebb elismerését, az Akadémiai Aranyérmet vehette át a májusi közgyűlésen.
A Trónok harca nyolcadik évadának utolsó részét vasárnap láthatja az észak-amerikai közönség. Az HBO adatai szerint Amerikában mintegy 43 millióan nézik a széria epizódjait.
Európában 2018-ban 11 millió kereskedelmi járat indult, ez 2035-ig másfélszeresére emelkedhet, így szükség van az irányítás és a forgalomszervezés megújítására – mondta Palkovics László.
Elfogadható kompromisszum lenne a Magyar Tudományos Akadémia részéről, ha a kormány is beleszólást kapna a kutatási irányok meghatározásába.
Az ELTE lágymányosi campusánál az egyetem immár 36. alkalommal elrajtoló 5vös5km elnevezésű futóversenyét rendezték meg.
A Magyar Tudományos Akadémia közgyűlése elutasította, hogy a szervezet kutatóhálózata kikerüljön a fennhatóságuk alól.
Először állítják ki az M6-os autópálya építése során előkerült 7000 éves leleteket a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) Csontváry Múzeumában május 9-től – tájékoztatta a közgyűjtemény az MTI-t.
Franciaországban az akadémia elsősorban tudóstársaság, tudományos klub, amely mecénási szerepet lát el, míg saját kutatóintézeti hálózata nincsen – ellentétben a Magyar Tudományos Akadémiával.
A kormány felismerte a hit és a vallás, valamint a szorosan kapcsolódó kulturális értékek nemzetmegtartó szerepét, és megbecsüli Magyarország különböző vallási hagyományait.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.