Szélsőbaloldali szervezetek, palesztin mozgalmak, valamint az szakszervezetek összefogásával kívánják lángba lobbantani Olaszországot. Állandó sztrájkot hirdettek országos szinten, hogy felhívják a figyelmet a gázai háborúra és arra kényszerítsék a kormányt, hogy szakítson meg mindenfajta kapcsolatot Izraellel.

A palesztin diákmozgalmak és a szakszervezetek bejelentették, hogy újfajta formában fognak tüntetni. Állandósulni fognak a jövőben a palesztinpárti megmozdulások.
Céljuk, hogy a legnagyobb és legforgalmasabb közlekedési csomópontokon folyamatosan legyenek tüntetők.
Pontosan meg is jelölték, hogy melyek lesznek azok a terek, ahol állandósulnak az állótüntetések. Arra is figyelmeztettek, hogy bejelentés nélkül hívják az utcára a tömegeket, ha a Gázába humanitárius segítséget szállító flotillát feltartóztatják az izraeli hatóságok.
A szakszervezetek azzal fenyegetőznek, hogy október 4-én újra megbénítják az országot.
A kisebb településekről buszokkal szállítják a nagyvárosokba a tiltakozókat. A szervezetők azt is bejelentették, a Termini pályaudvar előtti tér szimbolikus színhelye lesz a Gázáért, valamint a flotilla védelmében folytatott harcoknak.
Az infrastruktúráért és közlekedésért felelős minisztérium hangsúlyozta, hogy a mozgósításhoz való jogot nem kívánják korlátozni, de vannak szabályok, amelyeket a társadalmi rend érdekében mindenkinek tiszteletben kell tartania.
Sergio Mattarella olasz köztársasági elnök együttműködésre szólította fel a Gázai övezet partjaihoz tartó közel ötven hajóból álló flotta szóvivőjét. Azt kérte, hogy a humanitárius segélyeket a jeruzsálemi patriarchátus közvetítésével juttassák el a háborús övezetbe, mert csak így garantálható a hajókon utazók testi épsége.
A flotilla aktivistái visszautasították az olasz államfő felhívását, de úgy nyilatkoztak, megfontolják, hogy elfogadják az olasz kormány közvetítését.
Hozzáfűzték, a visszavonulásuk olyan lenne, mintha saját életüket akarnák megmenteni. Elfogadhatatlannak tartják, hogy az olasz kormány nem kérheti meg Izraelt, hogy garantálja testi épségüket.