A Francia Akadémia mecénási szerepet tölt be

Franciaországban az akadémia elsősorban tudóstársaság, tudományos klub, amely mecénási szerepet lát el, míg saját kutatóintézeti hálózata nincsen – ellentétben a Magyar Tudományos Akadémiával.

Budapest, 2018. június 22. Szûcs Zoltán Gábor, az MTA politológusa beszédet mond a Momentum Mozgalom Álljunk ki a tudásért! címmel, a tudományos élet függetlenségéért tartott tüntetésén a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) fõvárosi székháza elõtt 2018. június 22-én. MTI Fotó: Mohai Balázs Fotó: Mohai Balázs Forrás: MTI

Hogy néz ki egy modern, az innovációt és a kutatók karrierjét támogató tudományos intézményrendszer? Franciaországban az adófizetők pénzéből fenntartott kutatási intézethálózatért magától értetődően a szakminisztérium felel, a Francia Akadémia pedig nem kéri, inkább adja a forrásokat, mivel mecénási szerepet tölt be. A Magyar Tudományos Akadémián (MTA) ennek alapján elmaradt a rendszerváltoztatás.

A Le Monde hasábjain március 15-én jelent meg Blaise Gauquelin cikke A Magyar Tudományos Akadémia Orbán Viktor célkeresztjében címmel. A Bécsben élő újságíró azzal vádolja a magyar kormányt, hogy véget vetne az Akadémia önállóságának.

Az újságírónak itthonról Szűcs Zoltán Gábor politológus, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjából azt nyilatkozta, hogy a magyar kormány ellenséges a tudással szemben és nem képes támogatni a „szellem függetlenségét”. Szűcs hivatkozik a 2012-ben megkezdett (ám elakadt) akadémiai reformokra is, amelyek szerinte nyugati irányba fordították és modernizálták az Akadémiát.

Az újságíró nem csupán a CEU-t és a Közép-európai Egyetemet keveri össze, de a francia intézményrendszert sem ismeri. Franciaországban az akadémia elsősorban tudóstársaság, tudományos klub, amely mecénási szerepet lát el, míg saját kutatóintézeti hálózata nincsen – ellentétben a Magyar Tudományos Akadémiával. Saját fenntartását az évszázadok alatt felhalmozott vagyonából, nem pedig állami támogatásból fedezi. Az intézmény anyagi értelemben független, nem szorul az adófizetők támogatására – mint az MTA –, sőt épp fordítva, egyes kutatásokat bőkezűen finanszíroz.

A francia kutatóintézeti hálózat, a CNRS (Centre National de la Recherche Scientifique) a felsőoktatási, kutatási és innovációs minisztérium felügyelete alá tartozik, és a kormányzat által meghatározott gazdaságpolitikai célokat követi. A CNRS nagyjából 25 ezer főt foglalkoztat, ebből a kutatók száma több mint tizenegyezer. Az éves költségvetése közel 3,5 milliárd euró, amiből 2,7 milliárd állami támogatás, 780 millió pedig saját bevétel.

A hálózatban a kutatási tevékenység tíz nagy tematikus intézethálózatba szerveződve, 95 százalékban más intézményekkel együttműködve valósul meg a tudásátadás érdekében. Szorosan együttműködnek a vállalati szférával, meghaladva az alapkutatás, az alkalmazott kutatás és a tudományok mára elavult elválasztását. A vállalati szférával közösen száznegyven kutatási egységet működtetnek és húsz keretmegállapodásuk van, illetve évente nyolcvan-száz startup jön létre a rendszeren belül előállított eredmények hasznosítására. A kutatóhálózathoz jelenleg 6500 szabadalom és 1200 élő licenc kapcsolódik.

Az állami finanszírozást a CNRS esetében általában négyéves keretmegállapodás biztosítja. Ebben a kutatóhálózat és a kormány megállapodik arról, hogy az adófizetői pénzért cserében az intézet milyen prioritásokat követ, azaz melyek a kormányzat számára fontos és kutatással támogatandó célkitűzések.

Az állam a megrendelő, a CNRS szolgáltat, a négyéves ciklusú költségvetést pedig kétévente felülvizsgálják és értékelik. A kutatói szabadság természetesen nem sérül, és az intézethálózat rugalmasan gazdálkodik a saját bevételeivel. Emellett az intézetek a szabadalmakból és licencekből nem elhanyagolható mértékű saját bevételre tesznek szert, ami motiválttá teszi őket, hogy a tudás pénzre váltásán is gondolkodjanak. Ezzel szemben az MTA inkább évtizedes előjogait és az adófizetői finanszírozást védi, amely hozzáállás kevésbé ösztönöz teljesítményre.

Összefoglalva, a Francia Akadémia anyagilag független, így nincs beszámolási kötelezettsége az államnak. Ezzel szemben a kutatóintézeti hálózatot a költségvetés finanszírozza, amelynek feltétele, hogy a CNRS a kormányzat által meghatározott célterületeken kutasson. Magyarországon a helyzet a következő: az MTA költségvetési forrást használ ugyan, de a kormányzati ellenőrzés elfogadása nélkül.

Nemcsak a franciával, de számos más nyugati modellel is szemben áll a jelenlegi magyar működés, amelyben az MTA a kutatóhálózatra is igényt tart, de saját erőforrás és szellemi tulajdon hiányában az államtól vár finanszírozást, miközben a tudományos autonómia gumifogalmára hivatkozva a kormányzati célok megjelenítését igyekszik minimalizálni. Az MTA úgy tekint magára, mint állam az államban, ahol a rendszerváltás elmaradt – mutatott rá Mezei Ferenc világhírű kutató.

Grüner György amerikai–magyar fizikus szerint az MTA és intézethálózata nem termel elég szellemi tulajdont a rendelkezésre álló szellemi tőkéből, ezért Magyarországnak harmincéves adóssága az innovációkat létrehozó rendszereink felépítése. „Én is abban a tudatban voltam, hogy állami pénzből azt kutatok, amit akarok” – mondta kezdeti kutatói éveiről a ma már Amerikában dolgozó Grüner a Makronómnak. Pintz György szabadalmi ügyvivő összesítése szerint egyébként 2011 óta az MTA-intézethálózatnak összesen három szabadalma volt, ami kevesebb, mint amennyivel például Grüner György egyedül rendelkezik.

A magyar kormány terveiből körvonalazódik, hogy a fejlett nyugati modellek felé közelítené az akadémiai intézethálózat működését, ami érdekes módon heves ellenkezést vált ki az MTA-nál és egyes nyugati körökben.

Elég itt a Le Monde cikkére gondolnunk, amely lapot ráadásul egy hazai akadé­miai kutató látott el téves információkkal. Az Akadémia átalakítása elleni tüntetésekben a CEU-ügyhöz hasonló rágalomhadjáratot lát Mezei Ferenc fizikus. Ennek egy momentuma volt a külföldi kutatók által az MTA támogatására írt levél, amely állításait azonban hamar megcáfolta saját tapasztalatai alapján a Chicagóban élő, elismert fizikus, Németh Károly.

Hiába látják egyre többen, hogy a hazai tudományos életben több versenyre és hasznosítható eredményre, társadalmi relevanciára lenne szükség, Demeter Márton szerint a szakmai kritikák figyelembevétele helyett számos szereplő inkább áldozati szerepben tetszeleg. Ez tudatos stratégia az MTA részéről, miután korábbi kommunikációjával önmagát szorította sarokba: az Aranycsapathoz hasonlította magát, miközben 2018-ban egyetlen uniós támogatást sem nyert el, ami nemzetközi összehasonlításban a versenyképesség fokmérője.

A szerző újságíró, PhD-hallgató