Heves támadások alatt állt egy Duna menti város, egy ember meghalt
Közel három órán át támadták az oroszok az odesszai térséget, ahol robbanások hallatszottak.
Huszonnégy óra alatt 1408 illegális bevándorlót fogtak el a magyar rendőrök.

Románia addig fogja támogatni Ukrajnát, amíg ez szükséges – mondta Klaus Johannis román államfő.

Romániában és Franciaországban is évek óta komoly problémát jelent a medvék elszaporodása, az Európai Bizottság azonban nem sietett megoldást találni a helyzetre.

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Budapest Central European Fashion Weeket.

Az Európa Tanács kisebbségvédelmi szaktestülete komoly veszélyre figyelmeztetett.

Az egyik országos hírtelevízió teljes terjedelmében közölte Tucker Carlson beszélgetését a magyar kormányfővel.

Nagyváradon két magyar csapat is pályára lép ezen a héten.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint ha nem halad a bővítés, a tagságra váró államok más integrációk felé fordulhatnak.

A Nézőpont Intézet szerint Szlovákiában (73 százalék) és Romániában (83 százalék) a legelégedetlenebb a lakosság a kormánya munkájával, míg Szerbiában és Magyarországon a legelégedettebb.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.