Következő mérkőzések
Németország
21:002024. június 14.
Skócia
Magyarország
15:002024. június 15.
Svájc

idezojelek

A mi lángoló Párizsunk

Az úzvölgyi győzelem megmutatta, hogy érdemes küzdeni a nemzetért.

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely
Cikk kép: undefined
Fotó: Veres Nándor

A szemünk előtt válik rögvalósággá Laurent Obertone Gerilla – Franciaország végnapjai című rémregénye, amelyben a betolakodók az egész országot lángba borítják, azután, hogy a rendőrök Párizs külvárosában – önvédelemből – lelőnek egy bűnöző bevándorlót. A regényben totális anarchia lesz úrrá Franciaországon. A valóságban talán még nem tartunk itt, de az egykor erős, hazánkat is könnyed mozdulatokkal darabokra szedő nagyhatalom tősgyökeres lakói ezekben a napokban szembesülnek vele, hogy megfélemlített-üldözött kisebbség lettek saját hazájukban.

A francia nagyvárosokban zajló brutális pogromokból a hazai konzervatív sajtó számos kiváló cikkben vont le tanulságokat, Orbán Viktor pedig a múlt heti uniós csúcs után kijelentette, hogy akármilyen kötelezéseket fogalmaz meg Brüsszel, Magyarországon biztosan nem lesznek migránsgettók, továbbra sem kérünk a kötelező betelepítési kvótából.

Szokás szerint egy picit távolabbról kezdeném: mi, magyarok is megtapasztaltuk ugyanis, milyen az, amikor a szabadjára engedett csürhe erőszakoskodik. Csak minket nem a gyarmatok csőcseléke, hanem a román társadalom ránk uszított legalja támadott meg. 2019. június 6-án történt a gyalázatos úzvölgyi pogrom, amikor a – kimutathatóan román titkosszolgálati háttérrel megtámogatott – aljanép rárontott a hősi halottak temetőjét védő székelyekre a Hargita megyéhez tartozó szorosban. A több ezer fős, felajzott román tömeg kemény magja a magyar katonák sírjainak kitépett keresztjeivel verte nemzettársainkat, a hatóságok és a rendőrség cinkos tétlenkedése mellett. A Székelyhon.ro és a PestiSrácok.hu helyszíni felvételeiből tökéletesen érzékelhető volt a szándékosan felszított, etnikai indíttatású pogrom valósága, a provokációnak fel nem ülő, vakmerő bátorsággal egymásba kapaszkodó magyarok elleni támadás brutalitása. Aki látta vagy ott volt, pontosan tudja, hogy csak a szerencsének és a Jóistennek köszönhető, hogy nem lett halálos áldozata az aljas támadásnak. 1990 fekete márciusa, a marosvásárhelyi pogrom ismétlődött meg ott, gyakorlatilag ugyanolyan forgatókönyv mentén.

Lehetne Úzvölgyét egyedi esetnek tekinteni, de azon a négy évvel ezelőtti, szomorú napon inkább csak ízelítőt kaptunk belőle, hogy mire képes még ma is az európai tradíciókat és a ratifikált emberi jogi megállapodásokat igen sajátosan értelmező román mélyállam, ha meg akarja félemlíteni a magyarokat.

 Mint ismert, eleinte csak sunyi provokációról volt szó. E módszer jól ismert, így őrlik fel, fárasztják ki, keserítik el, majd késztetik asszimilációra vagy emigrációra apránként a határon túli magyar testvéreinket az utódállamok többségében.

Az első és a második világháborúban nagy csaták színhelye volt ugyanis az Úzvölgye, honvédeink az utolsó csepp vérükig védték ott Magyarország határát, hiszen a hegyszorosban fontos átkelő és vámhely működött. Majd az egész területet egy romános mozdulattal, azaz néhány hamisított irattal és telekkönyvi határozattal elzabrálta Hargita megyétől a korábban Ó-Romániához tartozó Dormánfalva polgármestere, s ott – meg­gyalázva a magyar és német katonasírokat – román hősi temetőt alakítottak ki. 

Természetesen cseppet sem zavarta a provokátorokat, hogy román katonák maradványai egyáltalán nem fekszenek a völgyben, s még a bukaresti történészek is elismerték, hogy nincs román múltja az emlékhelynek, az ő halottaikat az egykori határ túloldalán hantolták el. 

Az újfent meglopott székelyek mi mást tehettek volna, perre mentek, feljelentést tettek a román bűnüldözés és igazságszolgáltatás kétszínű, hamiskás útvesztőiben bolyongva.

Csakhogy az oláh provokátorok ezúttal nem érték be ennyivel: négy éve futballhuligánokat, radikális sovinisztákat szállítottak a völgybe, akik román indulókat bömböltetve rátörték a sírkert székelykapuját a honvédeink sírjait élőlánccal védő székelyekre. Elszabadultak az indulatok, amit – néhány becsületes, de a több ezer fős, magából kivetkőzött tömeggel szemben tehetetlen csendőrt leszámítva – a kivezényelt rendőrség tétlenül nézett végig. Záporoztak a kövek és a pofonok, egy idős, csendesen imádkozó székely nénit kővel életveszélyesen megsebesítettek, és sokan mások is sérülést szenvedtek. Egyszóval a jövevények csürhéje ült tort, csakúgy, mint ezekben a napokban a francia városokban. Jegyezzük meg első helyen egy Mihai Tîrnoveanu nevű gazember nevét, aki Úzvölgyében és más székely városokban is élen jár a soviniszta provokációk szervezésében, az őshonos magyarság megfélemlítésében.

Mégis sikerült fordítani a helyzeten, s ez elsősorban Borboly Csabának, Hargita Megye Tanácsa elnökének és a vele együtt dolgozó karakán székely elöljáróknak, továbbá az azonnal egy kőkemény tiltakozó jegyzéket kiadó Szijjártó Péter külügyminiszternek, a helyi médiának (főleg a Székelyhonnak) és a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálatnak köszönhető. Bár a belevaló székely legények szerettek volna revansot venni a román támadókon, Borbolyék mindenkit fegyelmezett, békés kiállásra intettek, így néztek aztán farkasszemet a bitorlókkal. 

A jogi kiállás is meghozta gyümölcsét, a román igazságszolgáltatás – ezúttal – nem tett erőszakot a tényeken, négyévnyi csűrcsavar után jogerősen a kőkeresztek és a román hősi emlékmű elbontására, a meggyalázott katonatemető helyreállítására kötelezte az ott illetéktelenül rendezkedő Bákó megyeieket. Meglepő módon Dormánfalva polgármesteri hivatala a napokban végül eleget tett a kötelezettségnek.

Nincs hova hátrálni

 – mondta Fábry Sándor 2006-ban a Heti Válaszban. A nagy nyilvánosság előtt a neves humorista és műsorvezető ekkor „coming outolt” a Gyurcsány-féle nemzetáruló kormánnyal szemben. Ez lehetne az egész, Trianon utáni magyarság jelmondata, s ezt a gondolatot követték Borbolyék is, a példás ellenszegüléssel, a szívós, székelyes kitartással.

Az úzvölgyi pogrom, mint írtam, csak apró ízelítő volt. Ha a nagyhatalmi érdek úgy kívánja, ha az ismert világhatalom Ukrajnához hasonlóan a Kárpát-medencében is etnikai konfliktust, erőszakot akar kiprovokálni, kaphatunk ilyenből sokkal többet is. Ezért volt nagyon fontos, hogy Borboly Csaba és Szijjártó Péter nem adta fel Úzvölgyét egy legyintéssel, mondván, annyi mindent elvettek már, egy katonatemetővel, elnéptelenedett szurdokkal nem marad több, sem kevesebb. Példát mutattak minden magyarnak, hogy ne hátráljunk, ne engedjük, hogy letaglózzanak, földre kényszerítsenek bennünket! Ha itt képzeljük el a következő ezer évünket is, ha nem szeretnénk, hogy apránként felőröljék a magyarságot, csak ez a hitvallás lehet a nyerő!

Ezért is fontos, hogy a magyar nemzetpolitika ne puhuljon fel, a háború okozta gazdasági gondok ne fosszák meg az anyaországi segítségtől a nemzetünk végvárain harcolókat. El kell érni, hogy az utóbbi időben a határon túl (is) egyre inkább megszaporodó liberális, multikulturális kezdeményezések mellett az örök szabadságharcosok is megkapják a magyar kormány erkölcsi és anyagi támogatását. 

Orbán Viktor kormánya 2010-ben, a nemzeti összetartozás programjával a jövő magyar történelemkönyveinek fontos fejezetét nyitotta meg. Tizenhárom év után sem puhulhatunk el, nem engedhetünk a kényelmesebb utat hirdető bülbülmadaraknak. 

A kérlelhetetlen nemzeti politika, a szuverenitásunk konfliktusok árán való megvédése a gyurcsányi országrombolás után visszaadta nemzeti önbecsülésünket. Ez az egyetlen járható út, amely garantálja megmaradásunkat a mostani zavaros időkben.

Franciaországban láthatjuk, hova vezet, ha csak egy pillanatra is kiengedjük a gyeplőt a kezünkből. Mi továbbra se tegyük! Semmikor és soha.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Borítókép: A csíkszentmártoni önkormányzat dolgozói karbantartást végeznek a Székelyföld határán fekvő Úzvölgye átalakított magyar katonai temetőjében (Fotó:MTI/Veres Nándor)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Történelmi győzelem után

Gajdics Ottó avatarja
Gajdics Ottó

Örüljünk a győzelemnek!

Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás

Európa hasznos idiótái

Ambrus-Jobbágyi Zsófia avatarja
Ambrus-Jobbágyi Zsófia

Mi már csak nyerhetünk!

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.