Fél éve még a Kijevvel kapcsolatos magyar NATO-politika – konkrétan a NATO–Ukrajna tanács politikusi szintű találkozóinak magyar blokkolása – mellett azt a kétségét hangoztatta egy lehetséges Trump–Orbán-találkozót illetően egy lapunknak nyilatkozó amerikai illetékes: ugyan milyen érdeke fűződne Donald Trumpnak ahhoz, hogy fogadja a magyar kormányfőt? Ezzel azt érzékeltette: kevés, hogy Orbán Viktor az EU-vezetők közül elsőként állt ki 2016-ban Trump mellett, ennél azért többre lenne szükség.
Más szavakkal: a találkozónak konkrét amerikai érdeket is kell szolgálnia. Ez az érdek pedig egyrészt az lehetett, hogy hazánk aláírta az amerikaiakkal az esetleges itteni csapatmozgásaikat lehetővé tevő védelmi együttműködési megállapodást, kiállt nemcsak Izrael, de Trump Izrael-politikája mellett is, továbbá amerikai fegyverbeszerzésekre is nyitott.
Az utóbbi szempont talán a legfontosabb. Donald Trump már elnökjelöltként is az Amerika az első! jelszavával kampányolt, és ezt a vonalat viszi tovább a 2020-as választások előtt is. Ez nemcsak a sokat emlegetett nemzeti szuverenitást foglalja magába, azt, hogy Washington a saját érdekeit helyezi a nemzetközi szervezetek, így az ENSZ szempontrendszere elé, hanem az amerikai nemzetgazdaság gyarapításának igényét is.

Fotó: Reuters
A magyar–amerikai kapcsolatokra rálátással bíró források már tavaly felhívták a figyelmet arra, hogy a közép-európai térségből Trump olyan vezetőket hívott a Fehér Házba, akiknek hazája – mint Lengyelország vagy Románia – amerikai fegyverrendszereket vásárol és telepít, forintra átszámolva száz- vagy akár ezermilliárdos értékben. Ez rendkívül fontos az Egyesült Államoknak általában, de különösen Trumpnak, akinek választói táborát jelentős részben az ipar külföldre településétől tartó kétkezi munkások alkotják.
Ugyanez a megfontolás áll az elnöknek akár a német járműiparral, akár Kínával szemben folytatott kereskedelmi háborúi mögött is – még akkor is, ha közgazdászok szerint a kínai árukra kivetett vámok visszaüthetnek az amerikai fogyasztókra. Abban, hogy Közép-Európa felértékelődik a Fehér Ház szemében, nem kis szerepe van annak, hogy az orosz fenyegetést hangsúlyozó retorikát az amerikai hadiiparnak kedvező megrendelésekkel lehet kiegészíteni.