Napokon belül megalakulhat a kormány Spanyolországban, legalábbis ebben bízik VI. Fülöp király, aki tegnap megkezdte a tárgyalásokat a politikai pártok vezetőivel a Zarzuela-palotában. A kétnapos kormányalakítási tárgyalások során az uralkodó ma utolsóként a kormányfői posztra továbbra is esélyes Pedro Sánchez ügyvezető miniszterelnökkel találkozik.
Noha az bizonyosnak tűnik, hogy az április végi választáson a legtöbb szavazatot szerző Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) vezetőjét bízhatja meg az államfő a kormányalakítással, Sáncheznek még szövetségesekre van szüksége a parlamenti többséghez. A szocialisták ugyanis az április végi választáson mindössze 123 helyet szereztek a 350 fős parlamentben, márpedig a kormányalakításhoz legalább 176 képviselő támogatására lenne szükség.
Sánchez ennek ellenére magabiztosnak tűnik: már uniós látogatásokat is tett jövőbeli kormányfőként, és komoly ambícióikat táplál az európai szocialisták körében is. Bár a volt kosárlabdázó és közgazdász az elmúlt tíz hónapban kisebbségi kormányban vezette az országot, dolgát megkönnyítette, hogy a kabinetet kívülről támogatta a szélsőbaloldali Képesek vagyunk rá szövetség (Unidos Podemos), illetve a kisebb, nacionalista pártok is. A választási kampány során úgy tűnt, most valódi koalíciós partner lehet a Podemos szövetség – ennek vezetője, Pablo Iglesias miniszteri posztban reménykedett. Jelezte, ez alkalommal nem adja olcsón a támogatást, maga is benne akar lenni a kormányban.
A választási matematika azonban kisodorta őt az élvonalból: pártja csak 42 helyet szerzett, a két párt koalíciója még mindig nem lenne elegendő a kormányalakításhoz, így szükség van további támogatókra. Márpedig az egyértelművé válhatott Sánchez számára is, hogy a nacionalista pártokkal – köztük a szeparatista katalánokkal – való korábbi egyezkedése miatt komoly támadások érték, így ez nem volna túl népszerű megoldás. Mindennek fényében most hoppon maradhat a spanyolok körében hosszúra növesztett hajáról is ismert, liberális Iglesias.