Azzal kapcsolatban, hogy a civil hajók tevékenysége minősíthető-e embercsempészetnek, elmondta: „embercsempészet hivatalosan akkor állapítható meg, ha a tevékenységhez anyagi haszonszerzés társul”. Érdekes ellentmondás, hogy mi történik, hogyha jogszerűen mentik ki az embereket, biztonságos országba akarják szállítani őket, de az adott állam nem akarja befogadni. Nem egyértelmű a jogi szabályozás, hogy ez minősülhet-e bűncselekménynek. Bár fő szabály szerint nem embercsempészetről van szó, az adott ország szabályozása minősítheti bűncselekménynek illegális határátlépésben való közreműködésért.
– Erről a kérdésről a nemzetközi jog nem mond semmit, csak az EU-nak van egy irányelve. Eszerint ilyen szituációban a parti állam dönti el, hogy minek minősíti, de a kívánatos az, hogyha a humanitárius célú tevékenységet nem tekintik bűncselekménynek – tette hozzá a nemzetközi jogász.
– A jelenlegi helyzet olyan, mint amikor egy forró krumpli van a kezemben, és hogy ne égessen meg, átdobom másnak. Ez nyilván nem megoldás – fűzte hozzá a hajók fedélzetére felvett emberek helyzetével kapcsolatosan Hoffmann Tamás. Szerinte „a nemzetközi jog építményének azon kellene alapulnia, hogy együttműködnek az országok” – ám ez az ideális helyzet egyelőre még várat magára.
Mindig van utánpótlás
Az idei nyáron már csak néhány civil hajó ment embereket a Földközi-tengeren. Az egyik legaktívabb idén a spanyol Open Arms, amelynek 160 ember várakozik a fedélzetén, Rómát kérve a kikötés engedélyezésére. A német Sea-Watch 3 az olasz bíróság ítéletére vár, amiért a tiltás ellenére kikötött, míg a Sea Eye szintén német szervezet Alan Kurdi nevű hajója augusztus elején hosszas kínlódás után Máltán köthetett ki. A norvég zászlós Ocean Viking múlt héten indult útnak Marseille-ből, az SOS Mediterranée és az Orvosok Határok Nélkül (MSF) szervezetek közös hajója már 251 embert mentett ki a Földközi-tengerből. Tervben van, hogy hamarosan útnak indulhat a német Mission Lifeline szervezet hajója is.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!