„A szabadság, a szabad véleménynyilvánítás elsősorban nem az egyén boldogulásának útja: sokkal inkább mindenki boldogulásának az alapja… Ezért, ha a többség elhallgattat egy kisebbséget, az igazságot hallgathatja el.”
(Idézet John Stuart Mill A szabadságról című könyvéből. Kritérium Kiadó, 1983, Bukarest.)
Ki ez a Mill? És miért citálom ide? Angol író volt, aki az 1800-as évek közepén adta közre gondolatait, amikor Londonban bizonyos William Booth tábornok megalakította a vallási alapon, de katonai szervezetként működő üdvhadsereget. Küldetése az elesettek testi-lelki istápolása volt nagyvonalú adakozók támogatásából. A mozgalmat hamarosan más országokban, így az akkor még angol gyarmaton, Indiában is bevezették a mai Pakisztán területén, Pandzsáb tartományban. (Magyarországon is létezett üdvhadsereg, központja a Teleki téri piac mellett, a Dobozi utcában volt.)
Mill máig magtalan gondolatai, az üdvhadsereg masírozása, az egytálételek habzsolása, a közös ima mormolása járnak a fejemben, és az, hogy a velem szemben ülő pakisztáni férfi miként keveredett ebbe az egészbe. Hallgatunk, várjuk a magyar nagykövetség munkatársát, aki egy csésze teával kedveskedik.
– Az angolok annak idején idehozták a hitedet, és vallod is, de a szabadság nem követte, útközben jócskán lemaradt.
– Hosszas a megváltás munkája, türelemmel kell lenni – válaszolja olyan nyugalommal, mintha egy pesti kávézóban múlatnánk az időt. Igen – néz maga elé a szőnyegre –, az én családom, az őseim a XIX. század közepén vették fel a protestáns vallást, de a gyakorlásához szabadságot az Isten máig nem adott. Nem tudni, a jók mikor hódítják már meg a földet. Édesapám a pakisztáni üdvhadsereg papja volt Ravalpindiben, így kerek az én történetem és kijelölt az utam. Ma is itt élek a feleségemmel, négy gyermeket nevelünk, templomba járunk, vállaljuk a keresztény hitünket és viseljük hátrányos, olykor veszélyes következményeit.
Rejtőzködni nehéz, mert újságíró vagyok, vállalom a véleményemet; igaz, óvatosan, meggondoltan; tanítóm a hétköznapi félelem.