Államfői puccs Peruban

Politikai válságba süllyedt Peru, miután Martín Vizcarra államfő feloszlatta a parlamentet, mire a többségben lévő ellenzéki képviselők megszavazták az elnök felfüggesztését hivatalából. Arra hivatkoztak, hogy a feloszlatás felér egy államcsínnyel.

Mártonffy Attila
2019. 10. 02. 10:57
Peruvian lawmakers react during a session at Congress in Lima
Kezd túlfűtötté válni a hangulat a törvényhozásban Fotó: REUTERS/Guadalupe Pardo
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Martín Vizcarra perui elnök – korábbi ígéretét beváltva – hétfőn feloszlatta az ország parlamentjét, miután a jobboldali ellenzéki többség törvényhozói az elmúlt egy évben mindent megtettek, hogy keresztülhúzzák az államfőnek a korrupció megfékezésére irányuló lépéseit. A Vizcarra által alkotmányosnak nevezett feloszlatás ellen lázadó képviselők azonban – diktátornak nevezve az államfőt – megtagadták a törvényhozás épületének elhagyását, s válaszul megszavazták az elnök felfüggesztését hivatalából egy évre. Ügyvivő államfőnek eddigi alelnökét, Mercedes Aráozt tették meg. Kormányzati források ugyanakkor a BBC szerint leszögezték, hogy Aráoz felesketése érvénytelen, mivel az a parlament feloszlatása után történt.

Vizcarra egyidejűleg az MTI szerint bejelentette, hogy alkotmányos jogkörével élve új választásokat ír ki január 26-ra, mert – mint mondta – az ország jövőjét a választóknak kell meghatározniuk. Egyúttal Vicente Zeballos eddigi igazságügyi minisztert nevezte ki új miniszterelnökévé. A közvélemény többségének támogatását maga mögött tudó elnök nem sokkal azután szánta el magát a lépésre, hogy a kongresszus figyelmen kívül hagyta az általa kezdeményezett két bizalmi szavazást, és ehelyett hozzálátott az alkotmánybíróság szinte teljes újjáválasztásához.

Kezd túlfűtötté válni a hangulat a törvényhozásban
Fotó: REUTERS/Guadalupe Pardo

A latin-amerikai ország belpolitikai helyzetét az utóbbi évben egyre ingatagabbá tette, hogy a kongresszusban a pénzmosás vádjával tíz hónapja letartóztatott Keiko Fujimori jobboldali pártja, a Népi Erő volt többségben. Keiko Fujimori az emberi jogok megsértése miatt börtönben ülő Alberto Fujimori volt államfő legidősebb lánya. Néhány tanácsadójával együtt tavaly októberben vették őrizetbe azzal a gyanúval, hogy a törvényt megszegve fogadtak el 1,2 millió dollárt az Odebrecht brazil építőipari vállalattól és más vállalkozóktól Fujimori 2011-es elnökválasztási kampányának támogatására.

A sorozatos korrupciós botrányok ügyében egyébként több más vezető politikust is elítéltek már, az államfő pedig kilátásba helyezte előre hozott választások kiírását, hogy kiszorítsa hatalmi pozícióikból a jelenlegi törvényhozás tagjait. A hadsereg és a rendőrség vezetői egy emberként álltak Vizcarra mögé, s kijelentették, őt ismerik el Peru alkotmányos elnökének és a fegyveres erők főparancsnokának.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.