A dokumentum Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását vetíti előre. A Litvániából származó levél 2030-at jelöli meg az ukrán csatlakozás céldátumaként, ami – szerintük – elősegítené a reformok ütemezését és a források tervezhetőségét. Vilnius és más balti államok mindezt úgy szorgalmazzák, hogy Magyarország világossá tette: nem támogatja Ukrajna felvételét.
Vilnius konkrét javaslata szerint azonban a tárgyalásokat technikai szinten el lehetne kezdeni, amennyiben a 27 tagállamból 26 egyetért, és a tervek szerint a hivatalos jóváhagyás Budapestről később is megérkezhetne – egy esetleges kormányváltás vagy a magyar álláspont megváltozása után.
Brüsszel pedig mindenáron keresztülvinné az ukrán belépést
Az Európai Bizottság elnöke továbbra is rendületlenül támogatja Ukrajnát. Ursula von der Leyen kijelentette, hogy az Európai Unióhoz tartoznak az ukránok. Az Európai Bizottság elnöke kifejezte Brüsszel szilárd elkötelezettségét Ukrajna mellett és Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt biztosította az Európai Unió folyamatos támogatásáról.
A most kiszivárgott terv érdekessége, hogy a balti kezdeményezés Magyarország belpolitikai helyzetére is utal. A levél szerint ha Magyar Péter vezetésével egy „ukránbarát kormány” alakulna Budapesten, az megváltoztathatná hazánk álláspontját. Brüsszel rendszeresen próbálja befolyásolni a magyar belpolitikát, amikor stratégiai kérdésekben – így a háború és Ukrajna uniós tagsága ügyében – nem ért egyet a magyar kormánnyal.

Úgy tűnik, Magyarország támogatása nélkül is folytathatják az ukrán csatlakozási tárgyalásokat informális szinten, Brüsszel pedig abban bízik, hogy a Manfred Weber vezette ukránbarát Európai Néppárthoz tartozó Tisza Párt esetleges kormányra kerülése esetén elhárulhat a magyar akadály Kijev uniós csatlakozása elől, hiszen Ukrajna EU-tagságát a Tisza kormányprogramja is kiemelten kezeli.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!