Technikai szintű tárgyalások Budapest nélkül
Vilnius konkrét javaslata szerint a tárgyalásokat technikai szinten el lehetne kezdeni, amennyiben a 27 tagállamból 26 egyetért, és csak Magyarország nem. Az elképzelés szerint a hivatalos jóváhagyás Budapestről később is megérkezhetne – például kormányváltás vagy a magyar álláspont megváltozása után.
„Ahogy a feszültség Budapest és Kijev között ismét fellángol, egyre halványulnak a remények, hogy Magyarország visszavonja vétóját a tárgyalások megkezdésekor. Litvánia azonban kiutat követel a patthelyzetből” – írja a litván médium.
A levélben Litvánia 2030-at jelöli meg az ukrán csatlakozás céldátumaként, ami – szerintük – elősegítené a reformok ütemezését és a források tervezhetőségét.

Az Európai Bizottság nem osztja Litvánia optimizmusát. Paula Pinho, a bizottság szóvivője hangsúlyozta: a csatlakozási tárgyalások bármely fejezetének megnyitásához teljes egyhangúság szükséges. Az ukrán lap szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök nyíltan kijelentette: mindenáron meg akarja akadályozni Ukrajna EU-csatlakozását. Indoklása szerint az uniós forrásokat „az európai emberek jólétére” kell fordítani, nem pedig Ukrajna támogatására. Arról írnak: a magyar miniszterelnök nemrég szavazást is indított a témában, amelyben arról kérdezték a magyarokat, támogatják-e Ukrajna uniós csatlakozását. Ezen 95 százalék volt a nemek aránya.
Orbán Viktor számos alkalommal kijelentette, hogy Ukrajnának nem szabad csatlakoznia sem a NATO-hoz, sem az Európai Unióhoz. A Voks 2025 eredményei is azt mutatják, hogy a magyar emberek a kormányfő mellett vannak ebben a kérdésben is.
Brüsszel mindenáron keresztülvinné az ukrán projektet
Az Európai Bizottság elnöke azonban továbbra is rendületlenül támogatja Ukrajnát. Ursula von der Leyen kijelentette, hogy az Európai Unióhoz tartoznak az ukránok. Az Európai Bizottság elnöke kifejezte Brüsszel szilárd elkötelezettségét Ukrajna mellett. A közösségi médiában közzétett üzenetében Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt biztosította Brüsszel folyamatos támogatásáról, amely három pilléren nyugszik.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!