Szeparatistákra is számít Sánchez

Spanyolországban a jelek szerint már a katalán szeparatisták sem akarják az immáron egy éve tartó politikai patthelyzet és az ennek nyomán előállt bizonytalanság fenntartását. A legnagyobb függetlenségi párt ezért úgy döntött, hogy – még ha tartózkodással is – támogatja Pedro Sánchez szocialista politikus kormányalakítási törekvését a holnapi és a jövő keddi parlamenti bizalmi szavazáson.

Mártonffy Attila
2020. 01. 03. 17:18
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Katalónia legnagyobb szeparatista pártja, a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) csütörtök este úgy döntött, hogy a madridi parlament bizalmi szavazásán tartózkodásával támogatja kívülről Pedro Sánchez szocialista párti (PSOE) politikus, ügyvezető miniszterelnök koalíciós kormányalakítási kísérletét. A bizalmi szavazást holnap tartják. A tartózkodásról szóló döntést annak nyomán hozta meg az ERC országos tanácsa, hogy megállapodott a szocialistákkal: az új adminisztráció nyílt párbeszédet kezd a katalán térség jövőjéről. A párbeszéd eredményét állampolgári szavazásra fogják bocsátani – közölte Pere Aragonés, a vezetőség tagja, Katalónia alelnöke az MTI szerint. A katalán függetlenségi párt 13 képviselővel rendelkezik a madridi parlamentben. Elemzések szerint ez a külső támogatás még nem lesz elég a kormányzati többség kialakításához, ahhoz több más, kisebb párt támogatását is el kellene nyernie Sáncheznek.

Spanyolországot már csaknem egy éve politikai bizonytalanság uralja. Tavaly két, eredménytelen választást is tartottak, s a helyzetet még bonyolította Katalónia folyamatos függetlenségi törekvése. Nem működik hatékony kormány azóta, hogy Sánchez tavaly márciusban feloszlatta a parlamentet, aminek nyomán a 2019-es első parlamenti választást tartották. A törvényhozás azonban még a második, novemberi voksolás után is nagy töredezettséget mutatott: a padsorokban öt nagyobb nemzeti és számtalan kisebb regionális csoportosulás képviselői foglaltak helyet. Ekkor fordult Sánchez az ERC-hez támogatásért – írja a Bloomberg. A PSOE szövetségesével, az Unidas Podemos nevű radikális baloldali párttal együtt is kisebbségben van a törvényhozásban: összesen 155 mandátummal rendelkeznek a 350 fős parlamentben. Az alkotmány szerint a kormányalakításhoz 176 képviselő támogatására van szükség a szavazás első körében, vagy egyszerű többségre a második fordulóban. Sánchez az abszolút többséget várhatóan nem fogja megszerezni, de jövő kedden, a második fordulóban már az egyszerű többség is elég lesz neki, így az ERC tartózkodása, valamint más, kisebb baloldali vagy baszk párt támogatása döntő jelentőségű lehet kormányzása folytatásához – mutat rá a BBC honlapja.

A részleges autonómiát élvező Katalónia volt a központi témája a tavaly novemberi parlamenti választásnak. Ezt kevesebb mint egy hónappal azután rendezték meg, hogy a legfelső bíróság komoly börtönbüntetéssel sújtott kilenc katalán vezetőt a Madrid által törvénytelennek nyilvánított, 2017-es függetlenségi népszavazás megszervezése nyomán. Az ítélet miatt erőteljes tiltakozások és súlyos zavargások voltak Barcelonában és más katalán városokban. A katalán válság uralta a választási kampányt is, amelynek során a jobboldali pártok – a mandátumai számát huszonnyolccal növelő, bevándorlásellenes VOX, az egykori kormánypárt, a képviselőinek számát huszoneggyel bővítő konzervatív Néppárt (PP), valamint a választás nagy vesztesének számító jobbközép Ciudadanos – mind keményvonalas álláspontot képviseltek a katalán szeparatista törekvések ellen.

A politikai bizonytalanságok mellett Spanyolország gazdasági jövője is elég homályosnak tűnik. Csökken a gazdasági növekedés üteme, s a munkanélküliség már a második legmagasabb az Európai Unióban. Annak ellenére, hogy az ibériai állam viszonylag jól jött ki a pénzügyi világválságból, némi időbe telt, hogy gazdasága növekedést mutasson, 2009-től öt egymást követő éven át vagy csökkent, vagy stagnált. Miután azonban sínre került, a gazdaság több éven át 2,5-3 százalékos bővülést produkált – ez nem kimagasló ugyan, de jó teljesítmény az adott körülményekhez képest.

A tendenciát némileg beárnyékolja, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) erre az évre – 2014 óta először – kevesebb mint kétszázalékos növekedést prognosztizál Spanyolországban.

Futballpolitika

Már a sportba is beszivárgott a politika, aminek bizonyítéka, hogy tavaly decemberben a Barcelona és a Real Madrid sztárcsapatok mérkőzésének alkalmával több ezer, transzparenseket lengető Barcelona-szurkoló követelt tárgyalásokat a spanyol kormánnyal a katalán függetlenségről. A két csapat találkozóját eredetileg októberre tervezték, de elhalasztották a kilenc szeparatista katalán vezető bebörtönzése elleni tiltakozások miatt. Az év végi meccs előtt azonban egy titkos katalán „ellenállási szervezet”, a Demokratikus Cunami a Twitter mikroblogon bejelentette, százezer transzparenst oszt szét a szurkolók között. Arra is biztatták a rajongókat, hogy vigyenek luftballonokat is magukkal, amelyeken üzennek a világnak.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.