Afrikában a halál megszokott végkimenetel

Steier József agrárszakmérnök gyermekkorában Guineában cseperedett fel. Afrika azóta is a második hazája, a földrész legtöbb országát bejárta és ismeri. Guinea tiszteletbeli konzuljaként 2014-ben, az ebolajárvány csúcspontján bejárta a fertőzött területeket, tapasztalatairól Az ebola poklában jártam című könyvében számolt be. Szívügye a klímavédelem, Marokkóban saját smaragdfa-próbaültetvényét teszteli, gyermekkori álma, hogy kizöldíthesse a Szaharát. A szakembert Afrika és a koronavírus küzdelméről kérdeztük.

A tiszteletbeli konzul nigériai barátaival. Fontos az összetartás

– Milyen esélyekkel indul Afrika a koronavírus elleni küzdelemben?

– Afrikára általánosságban jellemző, hogy csapnivaló az egészségügyi rendszere. A kórházak megbízhatatlanok, a betegszállítás gyerekcipőben jár. Van két ország, amely miatt különösen aggódhatunk: Dél-Afrika és Nigéria. Gazdaságilag és népességüket tekintve a földrész két vezető állama, de még ezek is olyan társadalmi problémákkal küzdenek, amelyekkel a járvány előtt sem tudtak megbirkózni. Félő, hogyha ez a két ország összeomlik, az az egész kontinensre nézve beláthatatlan következményekkel jár. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a népesség jelentős része még mindig alapvető problémákkal küzd, munkanélküli, illetve éhezik. Akárcsak az I. világháború végén tomboló spanyolnátha idején, a koronavírus is könnyebben terjed, ha egy legyengült társadalomba kerül be.

– Segíthetnek az ebolajárvány során szerzett tapasztalatok?

– Én 2014-ben, a járvány csúcspontján bejártam az érintett területeket. Tapasztalataim szerint a járvány különösen tanulságos volt a világnak – de nem Afrikának. Akkor egyszerre három országban, Guineában, Sier­ra Leo­néban és Libériában tombolt a kór. A dzsungelhatárokat nem tudták, de nem is akarták lezárni, a fertőzötteket motorokkal hurcolták egyik helyről a másikra. Volt rá példa, hogy amikor az európaiak – többek között magyar virológusok – megpróbáltak segíteni, a helyiek megtámadták az „ördögi”, szkafanderbe beöltözött szakembereket. Nehéz tárgyi segélyekkel is segíteni, ilyen helyzetben a tisztítószerek, maszkok azonnal a feketepiacon kötnek ki. Egy Sierra Leone-i tisztviselő pedig azt panaszolta, hogy máig léteznek „szellemfalvak”, egykor virágzó mezőgazdaságú kiürült települések, ahová hiába próbálják visszacsábítani a befektetőket.

A tiszteletbeli konzul nigériai barátaival. Fontos az összetartás

– Mennyire felkészült a népesség?

– Brutálisan hangzik, de a népesség bő kétharmada máig mérhetetlenül szegény, és elszigetelt településeken lakik. Nekik nincs mit veszíte­niük, legfeljebb az életüket. A földrészen azonban – tudatosan vagy tudat alatt – a családok fel vannak készülve arra, hogy néhány rokonukat még akár a felnőtté válás előtt elveszítik. A halál, származzon az kígyómarástól, ebolától vagy éppen koronavírustól, benne van a pakliban. A szűk középosztály szintén kiszolgáltatott, hiszen beszorul a városokba, ahol kiszolgáltatottá válik. Guinea fővárosában, Conakryban például az ebola idején nem szállították el a szemetet, ezért valóságos patkányinvázió lepte el. Ami a legvékonyabb réteget, a dúsgazdagokat illeti, ők azok, akik ilyenkor a leggyorsabban menekülőre fogják vagy olyan fegyveresen őrzött magánkaranténokat építenek ki, amelyeket még Nyugaton is megirigyelnének.

– Migrációs fenyegetést is jelenthet a járvány?

– Egyértelműen. Nem közvetlenül a vírus miatt, hiszen nem a járvány csúcsán fognak útra kelni, nem akkor, amikor mindenki beteg és családtagok halnak meg. Hanem később, a következmények miatt. Amikor kormányok vagy akár államok dőlnek össze, tömegek indulhatnak meg. Tipikus példája lehet ennek a már említett Dél-Afrika, ahol az apartheid utáni társadalmi egyenlőtlenségeket máig nem sikerült elsimítani. Ha ez a felgyülemlett feszültség, a növekvő népesség, a gazdasági nehézségek a koronavírus szikrájára berobbannak, az akár polgárháborút és óriási migrációs hullámot is útnak indíthat. És ugyanez igaz a kétszázmilliós Nigériára is. A belső migrációt már Afrika sem látja szívesen. Ha ennyi ember eléri és átrendezi Líbiát, azt már nagyon nehéz lesz megállítani Európa határain.

– Hogyan lehetne menteni a helyzetet?

– Most újra itt az ideje, hogy az egész világ – együtt is – óriási fejlesztési programokat indítson Afrikában. Olyan önfenntartó, munkahelyteremtő beruházásokkal, mint például a sivatag kizöldítése, az úgynevezett nagy zöld fal megerősítése, a Zöld Szahara projekt vagy a Kongó folyó és a Csád-tó összekötése. Ezt a kérdést is össze kell kapcsolni a klímavédelemmel, a két ügy ugyanis összefügg. Persze a vírust kezelni kell, de azt is fel kell ismerni, hogy ez is csak a klímaváltozás egyik tünete. Hiszen gondoljunk csak bele, valószínűleg a koronavírus is egy vadon élő állatról került át az emberre, amiben szerepe lehetett annak, hogy csökkentettük az állatok élőhelyeit. Van hasonló példa: a nílusi szúnyog megjelenése Európában a felcsúszó meleg öv egyik hatása. Vagy ha a madarak a jó idő miatt nem akarnak vándorolni, akkor gyengébb lesz az immunrendszerük és könnyebben lesznek vírushordozók. Minden mindennel összefügg. A jövőben közös politikai fellépésre is szükség lesz.