Nem az volt a kérdés, hogy bekövetkezik-e, csupán az, hogy mikor. Még a görög kormány is úgy írta le a migránstáborokat, mint egészségügyi időzített bombákat. Múlt csütörtökön a fővárostól északra, a Ritsona táborban regisztrálták az első koronavírusos megbetegedést, miután egy athéni kórházba szállított állapotos nőről kiderült, hogy fertőzött. Már az első tesztek igazolták, hogy a táborban legalább 23-an hordozzák a kórokozót. Vasárnap egy újabb migránsközpontban, az Athéntól 35 kilométerre fekvő Malakasában észlelték a következő esetet: egy 53 esztendős afgán férfi tesztje lett pozitív.
Felrobbant a görög időzített bomba
Athéntól északra, a Ritsona migránstáborban regisztrálták az első koronavírusos megbetegedést.
A hatóságok két hétre lezárták a táborokat, se ki-, se belépni nem lehet. A fertőzöttek családtagjait, közeli ismerőseit elkülönítették, a napokban a központok több ezer lakóján végzik el a teszteket. Az intézményeket üzemeltető Nemzetközi Migrációs Szervezet közleménye szerint a szárazföldi Görögországban harminc effajta táborban több mint 25 ezer migráns él, akiknek próbálják biztosítani a védekezéshez szükséges eszközöket: szappant, fertőtlenítőket, rendszeres takarítást. A 11 millió lakosú országban lapzártánkkor 1673 fertőzésről tudtak, azonban félő, hogy mivel a már így is túlzsúfolt központokban megvalósíthatatlan a biztonságos távolság betartása, a rossz körülmények elősegítik a vírus terjedését.
A becslések szerint Görögországban 110 ezer migráns tartózkodhat, közülük negyvenezren mindössze öt szigeten szétszórva. Egyelőre a görög szigetvilág táboraiban nem jelent meg a kór, viszont csak idő kérdése, hogy ezekben mikor terjed át a fertőzés. Leszbosz szigetén például a helyi görögök között már van koronavírusos, miközben a sziget hírhedt tábora, Moria negyvenezer migránsnak ad otthont. Az alig néhány ezerfősre tervezett, sokszorosan túlzsúfolt tábor eddig sem tudott megbirkózni az alapvető higiéniás követelményekkel: az Orvosok Határok Nélkül szervezet arra figyelmeztetett, hogy a központban 1300 emberre jut egyetlen csap, de szappan sincs.
Ylva Johansson, az Európai Bizottság svéd belügyi biztosa a civil szervezettel egyetértésben sürgette a görög kormányt, hogy ürítse ki a szigeteket, de arra egyelőre sem politikai szándék, sem logisztikai lehetőség nincs, hogy a szárazföldre telepítsék a tízezreket. – A körülmények távol állnak az ideálistól, de arra is szeretnék rámutatni, hogy Görögország lényegében egyedül birkózik meg a problémával. Nem kaptuk meg azt a segítséget az Európai Uniótól, amit akartunk – vetette az unió szemére Kiriákosz Micotákisz görög kormányfő.
Az unió eddig valóban adós maradt a reakcióval. Korábban nyolc tagállam 1600 kísérő nélküli gyermek befogadására tett ígéretet, de ez sem valósult még meg; a tervek szerint leghamarabb húsvétkor kezdődhet az áttelepítés. A migráció kezelésére hétszázmillió euró gyorssegélyt ajánlottak fel, de az EUObserver beszámolója szerint kifizetés itt sem történt még, csak 350 millió eurónak „megtalálták a helyét”. Görögországra további terhet ró a koronavírus, hiszen szinte leállt a turizmus, amely a gazdaság és a munkahelyek ötödét adja.
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a migrációnak a járvány sem vetett véget. Márciusban nagy riadalmat keltett, hogy Törökország megnyitotta kapuit az Európai Unióba tartó migránsok előtt, a török-görög szárazföldi határon több ezren próbáltak meg áttörni. Azóta a kedélyek lecsillapodtak, a koronavírus miatt a török hatóságok majd hatezer migránst szállítottak el a határtól. Ettől függetlenül az ENSZ statisztikái szerint március hónapban 2485 illegális migráns jutott be Görögországba, a 2016-os úgynevezett migrációs alku, így az illegális szír migránsok visszafordítása pedig továbbra sem működik. Az újonnan érkezőket óvintézkedésből elkülönítik, hogyha van is köztük fertőzött, ne hurcolja be a kórt a táborokba. Törökországban lapzártánkkor majdnem 25 ezer fertőzést regisztráltak, azaz meglehetősen magas a kockázat, hogy az érkezők között is lehet fertőzött.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezBajban van Biden: Trump egyre népszerűbb a fekete szavazók körében is
Egy új közvélemény-kutatásból kiderült, hogy Donald Trump támogatottsága a fekete amerikaiak körében több mint kétszeresére nőtt a 2020-as választások óta.
Pénzbírság a rózsafüzér imádkozásáért
A spanyol kormányt az alapvető vallási jogok megsértésével vádolták, miután békés tüntetők egy csoportját megbírságolták, mert a kormányzó Szocialista Párt székháza közelében lévő templom előtt imádkozták a rózsafüzért.
Lengyelország két és fél milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
Donald Tusk tájékoztatása szerint megkezdődtek a Keleti Pajzs projekt munkálatai.
Vörös riadókészültség: a biztonsági szolgálatok fokozzák a politikusok védelmét
A Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merényletkísérlet után megerősítik a biztonsági intézkedéseket Lengyelországban.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Állami vezetők meggyilkolásáról fantáziálnak Magyar Péter ultraradikális baloldali követői
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Négy csillagjegy, amely hajlamos agyonstresszelni magát. Te köztük vagy?
A svédek még mindig biztosak benne: 251 ezer magyar életét megmenthették volna, ha az EU hagyja
Eltűnt egy meseszép nevű 15 éves kislány, nagy erőkkel keresik a rendőrök
Egymásnak estek a felek az ATV-ben a Fico elleni merénylet ügyében (VIDEÓ)
Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Bundesliga: veretlenül lett bajnok a Leverkusen, Schäferék bent maradtak
Elképesztő drámák a Bundesligában, Schäfer András ezt soha nem felejti el
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Megőrültek a svédek is
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezBajban van Biden: Trump egyre népszerűbb a fekete szavazók körében is
Egy új közvélemény-kutatásból kiderült, hogy Donald Trump támogatottsága a fekete amerikaiak körében több mint kétszeresére nőtt a 2020-as választások óta.
Pénzbírság a rózsafüzér imádkozásáért
A spanyol kormányt az alapvető vallási jogok megsértésével vádolták, miután békés tüntetők egy csoportját megbírságolták, mert a kormányzó Szocialista Párt székháza közelében lévő templom előtt imádkozták a rózsafüzért.
Lengyelország két és fél milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
Donald Tusk tájékoztatása szerint megkezdődtek a Keleti Pajzs projekt munkálatai.
Vörös riadókészültség: a biztonsági szolgálatok fokozzák a politikusok védelmét
A Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merényletkísérlet után megerősítik a biztonsági intézkedéseket Lengyelországban.