Rasszizmussal vádolják a kínai holdújév egyik műsorát

Úgy tűnik, már nem csak az Egyesült Államokban, de Kínában is ellenérzéseket vált ki, ha az előadóművészek feketére festett arccal jelenítik meg az afrikaiakat; legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy többen rasszistának találták a kínai holdújév egyik műsorát, amelyben az autentikus ruhadarabok mellett az úgynevezett blackface is a produkció része volt.

2021. 02. 13. 15:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elmúlt időszakban több közéleti szereplőnek is bocsánatot kellett kérnie a korábban feketére festett arca miatt. Emlékezetes Justin Trudeau kanadai miniszterelnök esete, akiről az 1990-es évek elején, majd 2001-ben még iskoláskorában készültek feketére festett arcú képek. 2019-ben Michael Ertel floridai politikus mondott le, miután róla is hasonló képek kerültek elő 2005-ből. Tavaly májusban pedig a híres komikus, Jimmy Fallon kényszerült bocsánatkérésre, miután még 2000-ben Chris Rock színész-komikust parodizálta ki, amelyhez az arcát is feketére festette.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.