– Most kezdünk tartósan kijönni az egészségügyi válságból – mondta a múlt hét elején Jean Castex francia miniszterelnök, amikor bejelentette, hogy Franciaországban május 19-én kezdik feloldani a járvány miatti korlátozó intézkedéseket. Miközben Magyarországnak – főleg a kínai és az orosz vakcinák beszerzésével – sikerült elérnie, hogy a nyár kezdetével a lakosság mintegy fele lesz már beoltva a koronavírus ellen, a kontinens legtöbb országában csak az utóbbi hetekben gyorsult fel a helyi oltási kampány. A beoltottak arányát tekintve Franciaország lemaradt az uniós társállamokhoz képest. – Az esetszám jelenleg csökken, de még csak most volt a tetőzés. Akkor kezdünk lazítani, amikor a kórházi nyomás még nem igazán csökken – háborgott nemrég Dominique Costagliola, a párizsi Inserm kutatóintézet szakembere. A párizsi kormány mellett működő tudományos tanács is annak a véleményének adott hangot, hogy legalább 35 millió első beoltott esetén, azaz a tervek szerint június végén érdemes szélesebb körben feloldani a korlátozásokat.
Németországban óvatosabb a kormány, ez jól látszik az április 21-én elfogadott törvényből is, amely a tartományoktól Berlin kezébe adja az irányítást. Mellékelt ábránkból is kitűnik: a korlátozások feloldásának kezdete nincs dátumhoz kötve, hiszen a nyitás azokban a közigazgatási egységben indulhat el, ahol tartósan száz alatt van az előző hét napon regisztrált új fertőződések százezer lakosra vetített száma, azaz a hétnapi fertőzésgyakoriság. A berlini éttermek és kávéházak például május végén fogadnának már vendégeket a teraszaikon. Az északi Schleswig-Holstein és Mecklenburg-Elő-Pomeránia, illetve Bajorország pedig már a nyári turistaszezont tervezi a szállodák megnyitásával, miközben a keleti Szászországban és Türingiában még mindig száz felett van a hétnapi fertőzésgyakoriság, vagyis várniuk kell a lazításokkal.
Hollandiában és Belgiumban is májusban kezdődik a gazdaság érdemi részének újranyitása. Mark Rutte holland miniszterelnök abban bízik: országában július elejére lehet teljes egészségben felszámolni a korlátozó intézkedéséket. – A lazítások a járványügyi mutatók kedvezően folytatódó tendenciája mellett lehetségesek. Ehhez az kell, hogy minél többen elmenjenek beoltatni magukat – közölte a múlt héten Alexander De Croo belga miniszterelnök.