A járványügyi korlátozások szigorításával együtt is tovább emelkedik a nyomás az egészségügyi ellátórendszeren Németországban, és az új típusú koronavírus okozta betegséggel kórházba kerülők nagy száma miatt már daganatos betegek műtétjeit is el kell halasztani pénteken közölt adatok szerint. Jens Spahn ügyvezető egészségügyi miniszter berlini tájékoztatóján kiemelte, hogy az előző nap elhatározott szigorításokat „későn, sokak számára sajnos túl későn” vezetik be, és hatásuk csak hetek múlva érződik majd, ezért a kórházak terhelése tovább emelkedik, és karácsony körül érheti el „szomorú csúcspontját” – mondta a miniszter.
A nyomás akkor is emelkedik, ha mindenki betartja az összes járványügyi szabályt, mert a tegnap, a tegnapelőtt és a ma azonosított fertőzöttek egy része minden bizonnyal intenzív osztályra kerül a jövő vagy az azt követő héten
– jegyezte meg Jens Spahn, utalva arra, hogy a járvány negyedik hullámának eddigi tapasztalatai szerint a fertőzöttek 0,7 százaléka a a diagnózis megállapításától számított hét-tíz napon belül intenzív kezelésre szorul.
Elmondta: azzal számolnak, hogy a karácsony körüli tetőzés idején ötezernél is több covidos esetet kell majd ellátni az intenzív osztályokon. Lothar Wieler, a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) vezetője az utóbbi napok enyhén javuló járványügyi statisztikáiról elmondta, hogy korai volna trendfordulóként értékelni az adatokat. Kiemelte, hogy a helyzet egyelőre súlyos, a vírus annyira elszabadult, hogy a lakosság több mint egy százaléka – 926 ezer ember – „aktív eset”, és a nem regisztrált fertőződésekkel együtt akár három százalék is lehet ez az arány. Kiemelte, hogy a kapacitáshiány miatt már öt százalékkal csökkent a daganatos betegeken elvégzett műtétek száma a járvány előtti időszakhoz képest, és egyelőre a helyzet további romlásával kell számolni. A miniszter és az RKI vezetője egyaránt hangsúlyozta,
a sok rossz hír mellett az oltási kampány gyorsulása igen kedvező fejlemény.
Az utóbbi napokban sikerült „életet lehelni” a kampányba – fogalmazott Jens Spahn, utalva a kormány új adataira, amelyek szerint az utóbbi hét napon naponta átlagosan 719 ezer – másodpercenként több mint nyolc – adag oltást adtak be, míg november elején 250 ezer körül volt ez a szám. A miniszter kiemelte, hogy nem kell vakcinaellátási gondoktól tartani, van elég oltóanyag ahhoz, hogy az eddigi 125,5 millió adag után karácsonyig beadjanak további 30 millió adagot. A szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetőinek csütörtöki megállapodása szerint az egész országra kiterjesztik a Berlinben második hete alkalmazott szabályt, miszerint az oltatlanok kizárólag az alapellátást biztosító boltokba léphetnek be, és kitiltják őket a kulturális és az egyéb szabadidős intézményekből is.