A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint francia kezdeményezésre a műveletben részt vevő hét ország képviselői reggel rendkívüli egyeztetést folytattak, amelyen Szijjártó Péter arról biztosította francia kollégáját, hogy bár a beszámolók szerint egyre rosszabbak a körülmények a régióban, Magyarország továbbra is elkötelezett a segítségnyújtás mellett.
Franciaország számíthat Magyarországra a mali Takuba-misszióban
Mindaddig, amíg észszerűen vállalhatók a kockázatok, Franciaország számíthat Magyarországra a mali hadsereget támogató Takuba-misszióban a térségbeli biztonság erősítése, s így a migrációs nyomás csökkentése érdekében – közölte Szijjártó Péter miniszter hétfőn Brüsszelben az európai uniós külügyi tanács ülése előtt.

A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a szélsőséges ideológiák, a terrorizmus térnyerése migrációs hullámokhoz vezet a Száhel-övezetben, ezért Magyarországnak nemzetbiztonsági és nemzetstratégiai érdeke a béke és a biztonság megteremtése a térségben, amihez katonai szerepvállalásra is szükség van.
A tárcavezető tájékoztatása szerint a honvédségnek egy 12 fős egysége már Maliban van, hogy előkészítse a körülbelül nyolcvanfős magyar kontingens tavaszi érkezését.
Mi azt gondoljuk, hogy az Afrikából kiinduló migrációs hullámokat nem serkenteni, nem inspirálni kell, hanem megállítani, s ehhez a biztonsági körülményeket is javítani kell
– fogalmazott.
Mindaddig, amíg észszerűen vállalhatók a kockázatok, és amíg a franciák készen állnak ennek a missziónak a koordinálására, addig számíthatnak Magyarországra a biztonság megteremtésében
– tette hozzá.
Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Hunent Víziszárnyas Feldolgozó Zrt. új beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2022. január 21-én (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Felgyorsítják a magyar–szerb kőolajvezeték építésének előkészítő munkálatait
Magyarország és Szerbia még jobban felgyorsítja a két ország közötti kőolajvezeték építésének előkészítő munkálatait.

Szijjártó Péter: Magyarország és Szlovákia a végsőkig ellenáll az ukrán zsarolásnak
A két ország mindvégig kitart egymás mellett.

Fogy az állomány, miközben rekordot dönt a dezertáló ukrán katonák száma – mi lesz így?
Seremet Sándort, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatóját kérdeztük arról, milyen okok állnak a háttérben.

Hidvéghi Balázs: A legfontosabb, hogy tartsuk az államokat békében
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója úgy fogalmazott: Európában háborús pszichózis uralkodik, hasonlóképpen, mint az első világháborút megelőző időszakban.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Felgyorsítják a magyar–szerb kőolajvezeték építésének előkészítő munkálatait
Magyarország és Szerbia még jobban felgyorsítja a két ország közötti kőolajvezeték építésének előkészítő munkálatait.

Szijjártó Péter: Magyarország és Szlovákia a végsőkig ellenáll az ukrán zsarolásnak
A két ország mindvégig kitart egymás mellett.

Fogy az állomány, miközben rekordot dönt a dezertáló ukrán katonák száma – mi lesz így?
Seremet Sándort, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatóját kérdeztük arról, milyen okok állnak a háttérben.

Hidvéghi Balázs: A legfontosabb, hogy tartsuk az államokat békében
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója úgy fogalmazott: Európában háborús pszichózis uralkodik, hasonlóképpen, mint az első világháborút megelőző időszakban.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!