A svéd állami foglalkoztatási hivatal által kiadott statisztikákból a Global Village Foundation szervezet összeállított egy dokumentumot, ami arra világított rá, hogy Svédországban a regisztrált munkanélküliek többségét bevándorló hátterű személyek teszik ki. Az adatokból kiderül, hogy 2021 decemberében a 370 ezer regisztrált munkanélküli közül 210 ezer külföldi születésű volt. De kiderült az is, hogy a statisztikákban erősen felülreprezentáltak a szomáliai, eritreai, etiópiai, szíriai, iráni és iraki bevándorlók. A külföldön született regisztráltak közel 80 százaléka ráadásul Európán kívüli országokból származik – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
A regisztrált álláskeresők kétharmada külföldi születésű Svédországban
A foglalkoztatási statisztikák szerint a regisztrált munkanélküliek döntő többsége bevándorló. A nyilvántartásban erősen felülreprezentáltak a szomáliai, eritreai, etiópiai, szíriai, iráni és iraki migránsok.

Ahmed Abdirahman, a The Global Village Foundation vezérigazgatója és alapítója azt is elmondta, hogy természetesen kényes kérdés a bevándorlók integrációjának elősegítése, de a tényeket is meg kell ismerni a problémák megoldásához.
A legtöbb bevándorló számára a legnagyobb gondot a nyelvtanulás jelenti, mivel többségük olyan területen él, ahol nem laknak svéd anyanyelvű emberek, és ez nagyon megnehezíti a kapcsolatépítést
– mondta a vezérigazgató.
Olof Aslund, az Uppsalai Egyetem közgazdászprofesszora, a Munka- és Oktatáspolitikai Intézet munkatársa – aki korábban a migrációval kapcsolatban számos kutatást végzett – úgy véli,
köztudott, hogy egyes bevándorló csoportok messze felülreprezentáltak a munkanélküliek között, és erről gyakrabban szót kellene ejteni. Ha választanom kellene, hogy a munkaerőpiaci intézkedéseket az etnikai hovatartozás vagy az életkor, a nem, a végzettség és a munkatapasztalat alapján tervezzem meg, akkor az utóbbit választanám
– mondja.
Borítókép: Bevándorlók között áll egy német rendőr egy menedékkérőket befogadó állomás előtt, Trierben 2015. július 28-án (Fotó: MTI/EPA/Harald Tittel)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Az amerikai haderő újabb feltételezett kábítószerszállító hajót támadott a karibi térségben
Tavaly szeptember óta az amerikai erők többször is célba vették a Karib-tengeren és a Csendes-óceánon közlekedő, a gyanú szerint kábítószert csempésző hajókat.

Rátámadtak egy orvosra újraélesztés közben
Néhány nappal később megismétlődött az eset egy másik kórházban.

Nemzetközi intézmények: Ukrajna újjáépítésének költségei elérhetik az 588 milliárd dollárt
A jelentés szerint jelenleg több mint 6 millió ukrán él menekültként külföldön.

Vérbe borult Mexikó: 74 halott a drogbáró likvidálása után + videó
Elszabadult az erőszak Mexikó több államában, miután a hadsereg végzett az El Mencho néven ismert kartellvezérrel.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Az amerikai haderő újabb feltételezett kábítószerszállító hajót támadott a karibi térségben
Tavaly szeptember óta az amerikai erők többször is célba vették a Karib-tengeren és a Csendes-óceánon közlekedő, a gyanú szerint kábítószert csempésző hajókat.

Rátámadtak egy orvosra újraélesztés közben
Néhány nappal később megismétlődött az eset egy másik kórházban.

Nemzetközi intézmények: Ukrajna újjáépítésének költségei elérhetik az 588 milliárd dollárt
A jelentés szerint jelenleg több mint 6 millió ukrán él menekültként külföldön.

Vérbe borult Mexikó: 74 halott a drogbáró likvidálása után + videó
Elszabadult az erőszak Mexikó több államában, miután a hadsereg végzett az El Mencho néven ismert kartellvezérrel.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!